A NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) régóta fontolgatja, hogy legalább bemutató sportként bemutatja az e-sportot az Olimpián.
Folyamatosan csökken az Olimpiák nézettsége. Főleg amiatt, mert a fiatalokat nem érdeklik a tradicionális sportok. Emiatt jött az ötlet, hogy az e-sport is szerepeljen az Olimpia műsorán, ezzel ugyanis rengeteg új nézőt lehetne bevonzani.
A NOB vezetői hisznek abban, hogy az élőben, színpadon játszott döntők új lehetőségeket teremtenek majd, az e-sportolókkal és persze a szurkolókkal való közös együttműködésben. Az eddigi tárgyalásokat tettek követték, ami hatalmas ugrást, lehetőséget jelent az e-sportnak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy 2023-ban megrendezik az első Olimpiai E-sport Hetet. Az esemény neve kicsit túlzó, mert csak 4 napig tart. Az esemény házigazdája Szingapúr.
Az esemény legfőbb céljai:
- bemutassa a legújabb technológiákat
- megismertesse a virtuális sportok világát
- bemutató mérkőzések megrendezése
Mindezen túl az esemény keretein belül, élőben rendezik majd meg az Olympic Esports Series döntőit is, amire tavaly csak nem 250 ezer játékos nevezett, több versenykategóriában is, összesen 100 országból.
Az első Olimpiai E-sport Hét részleteivel a jövő év elején jelentkeznek a szervezők.