Óriási meglepetésre a DRX nyerte meg a 2022-es League of Legends világbajnokságot!
A League of Legends (LoL) e-sport szerelmesei nem is álmodhattak volna izgalmasabb döntőről, ugyanis a tavalyi finálé után újra egy végletekig kiélezett, szoros ötjátszmás mérkőzést élhettek át.
A San Franciscói Chase Centerben egy kisebb csúszás miatt az eredeti magyar idő szerinti 1 órás kezdés helyett harminc perccel később kezdődött el a finálé. A szokásokhoz híven a nyitó ceremóniát ezúttal is Lil Nas X vezényelte le, hogy aztán kezdetét vegye a mindent eldöntő ütközet. Telt ház, több mint húszezer ember várta a League of Legends idényének legfontosabb mérkőzését, amelynek párosítására aligha tippelt volna bárki is a torna kezdetén. Márpedig ez a két csapat neve állt az eredményjelzőkön:
DRX-T1
A mérkőzés elején a papírformának megfelelően a T1 ragadta magához a kezdeményezést, és viszonylag hamar meg is szerezték a vezetést.. A DRX azonban nem illetődött meg, gyorsan összekapta magát, és egy 47 perces második játszmát követően kiegyenlített.
A következő játékban is fej-fej mellett haladt a két csapat, egészen a 25. percig, amikor Mun „Oner” Hyeon-jun belopta a DRX által elkezdett baron nashort, és a T1 a hősies cselekedet jóvoltából meg tudta nyerni a térképet, így már csak egy győzelem választotta el őket attól, hogy bezsebeljék történetük negyedik világbajnoki trófeáját.
Ehhez viszont a DRX-nek is volt néhány keresetlen szava, ugyanis egy 29 perces diadallal vissza tudtak vágni honfitársaiknak. A 2-2-es eredmény azt jelentette, hogy egy utolsó, ki-ki meccs dönti el, hogy ki emelheti fel az Idézők Kupáját, amelyért mindkét csapat egy egész éven keresztül dolgozott.
A sorsdöntő játszma korai csatározásaiból a DRX jött ki jobban, azonban nem tudtak nagyobb előnyt kialakítani ezekből, sőt később több elvesztett összecsapásnak köszönhetően még hátrányba is kerültek. Az előnyös szituációban lévő T1 azonban a meccs 41. percében az elder sárkány csatát feladva megpróbálta elpusztítani az ellenfél nexusát, ezáltal megnyerni a játékot. Azonban ez a próbálkozás hamvába holt, ugyanis az öt játékosukból négyen meghaltak. Újraéledésükre pedig csupán akkor került sor, amikor a DRX már megnyerte a mérkőzést, és ezzel kezükbe vehették a hőn áhított trófeát.
A győztes csapatból ez a bravúr eddig mindössze Cho „BeryL” Geon-hee-nek sikerült (akinek ez volt a második győzelme), a többiek pályafutásuk első világbajnoki címét ünnepelhették.

Ahogy az várható volt, a LoL vébét szerte a világon óriási érdeklődés kísérte, és a rajongóknak nem is kellett csalatkozniuk, ugyanis minden idők egyik legdrámaibb és egyben legnagyobb meglepetésének lehettek szemtanúi.