Két Premier League-es ellenfelet kiejtő csapat küzd meg a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A Bayern az előzetesen valamivel esélyesebbnek tartott Arsenalt ejtette ki egy hazai döntetlen után elért idegenbeli győzelemmel. A Real Madrid nem kisebb skalpot söpört be, miután két döntetlen mérkőzés után büntetőpárbajban búcsúztatta a Manchester City-t.
A Bayern számára a Bajnokok Ligája maradt az egyetlen esély arra, hogy ne maradjon trófea nélkül az együttes – no meg a nyáron érkező Harry Kane. A bajnokság már bőven eldőlt a szenzációs szezont futó Leverkusennek köszönhetően, míg a kupából a harmadosztályú Saarbrücken ütötte ki a bajorokat. A müncheniek szezonját balhék is viszályok övezték, ám egy BL-cím alighanem a leköszönő Thomas Tuchel emlékét is megszépítené.
Itt a vége: bejelentést tett a Bayern München Thomas Tuchel sorsáról
A Real Madrid háza táján jóval derűsebb a helyzet. Bár a kupából a városi rivális Atlético kiejtette a „blancókat”, a bajnoki cím karnyújtásnyira van, a City kiejtésével pedig a Bajnokok Ligájában is első számú esélyessé léptek elő.
A két csapat 2017-ben és 2018-ban is összefutott a BL tavaszi szakaszában, előbb a negyed-, majd utóbb az elődöntőben. Mindkétszer a spanyolok jutottak tovább, akik mindkét esetben a végső győzelmet is besöpörték a sorozatban. Ha nem is emiatt, de a fogadóirodáknál is a Madrid a favorit, ám emlékezhetünk, az Arsenal is így kezdte.
(Kiemelt kép: Getty Images)
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)