A francia együttes egy lépésre áll a klub történetének első Bajnokok Ligája negyeddöntőjétől, miután idegenben 1-1-es döntetlent harcolt ki a Dortmund otthonában.
Az első mérkőzésen elért iksz nem biztosít egyértelmű előnyt a Lille-nek de hazai pályán félelmetes mérleggel büszkélkedhet a gárda.
A Stade Pierre-Mauroy igazi erődítménynek számít Európában: az utolsó 12 nemzetközi mérkőzéséből 10-et megnyert az LOSC (2 döntetlen mellett), a mostani szezonban pedig már legyőzte többek között a címvédő Real Madridot is.
A sors furcsa fintora, hogy a két csapat legutóbbi három egymás elleni találkozója egyaránt remivel zárult, beleértve a 2001-02-es UEFA Kupa-párharcot is. Akkor a Dortmund idegenben szerzett több góllal ejtette ki a Lille-t.
Most azonban a németeknek kell szembenézniük a pocsék statisztikájukkal: az elmúlt 11 franciaországi fellépésükből mindössze kettőt tudtak megnyerni, és történelmük során nyolc olyan európai párharcukból, ahol hazai pályán döntetlent játszottak az első meccsen, hétszer kiestek.
Niko Kovac csapatának mindenképpen javítania kell, hiszen ezt megelőző két tétmérkőzésén nem tudott nyerni, a hétvégén meglepetésre kikapott az Augsburg otthonában (0-1).
Egyetlen “szerencséje” lehet az észak-rajna-vesztfáliaiaknak, hogy a BL-ben az idegenbeli formájuk jóval szebb: a mostani kiírásban már három győzelmet is arattak vendégként, köztük egy meggyőző 3-0-s diadalt a Sporting ellen.
Na meg persze Serhiou Guirassy, aki tíz góljával vezeti a Bajnokok Ligája góllövőlistáját.
Ami a hiányzókat illeti, hazai oldalon négyen biztosan nem játszhatnak.
Edon Zhegrova, Tiago Santos és Samuel Umtiti sérülés miatt nem bevethető, míg Osame Sahraoui játéka kérdéses, mivel csípősérülése miatt az elmúlt négy találkozót kihagyta.
Tovább súlyosbíthatja a helyzetet, hogy Mitchel Bakker az első félidő után kényszerű cserére szorult a Montpellier ellen, míg Gabriel Gudmundsson pedig betegség miatt maradt ki a keretből.
A Dortmundnál Daniel Svensson térdsérülést szenvedett az első mérkőzésen, amely hetekre partvonalon kívülre kényszeríti, csatlakozva a szintén térdproblémákkal küzdő Felix Nmechához.
Carney Chukwuemeka játéka továbbra is bizonytalan combsérülése miatt, hiszen az utóbbi időben csupán néhány csereként való beállás jutott neki.
Az előző meccshez hasonló játékra számítunk, ahol a ‘gólgól’ opció erős értékkel bírhat.

Fogadási határidő: szerda, 18.45❗
(Kiemelt kép: Facebook / LOSC)