A Kayserispor hatmeccses veretlenségi szériában várja a vendégként nem túl acélos piros-fehéreket hétfő este.
A tét nem kisebb, mint az első osztályú tagság matematikai bebiztosítása. A hazaiak 41, míg a vendégek 43 ponttal állnak, mindkét csapat egy meccsel kevesebbet játszott a vonal alatt tanyázó vetélytársaknál, így a győzelem “aranyat” érhet.
A sárga-pirosak szurkolói végre fellélegezhettek az elmúlt hetekben: Jakirović januári érkezése óta a gárda csupán kétszer kapott ki, és a legutóbbi hat találkozóján veretlen maradt.
A Kadir Has Stadion igazi erőddé vált, ahol zsinórban hat győzelmet arattak, ötször kapott gól nélkül.
Ezzel a lendülettel jó esélye van a Kayserispornak arra, hogy megszakítsa négymeccses nyeretlenségi szériáját az Antalyaspor ellen, amely ősszel hazai pályán felülkerekedett az anatóliai tigriseken.
A vendégek viszont jóval ingadozóbb formát mutatnak.
Bár a legutóbbi fordulóban egy szűk győzelmet arattak a Konyaspor ellen, előtte két meccsen is pontokat hullajtottak.
Idegenben ráadásul kifejezetten gyengén teljesítenek: utolsó öt bajnoki látogatásuk során nem tudtak nyerni, három vereség mellett két döntetlent értek el.
Az Antalyaspor a gólszerzés terén sem villog – a szezonban csupán 35 találatig jutott, miközben 55-öt kapott.
A mérkőzésen több fontos hiányzóval is számolni kell.
A Kayserisporban Stephane Bahoken hosszú időre kidőlt Achilles-szakadással, így Duckens Nazon vezeti majd a támadósort.
A piros-fehéreknél a sérült Kenan Pirić helyett Abdullah Yiğiter áll majd a kapuban, míg Erdoğan Yeşilyurt és Emre Uzun is hiányzik, viszont Güray Vural letöltötte eltiltását és visszatérhet a kezdőbe.
Nem várunk meglepetést, szerintünk mindkét együttes folytatja sorozatát, ami Kayserispor-sikert eredményezhet.

Fogadási határidő: hétfő, 19.00❗
Kiemelt kép: Facebook / Kayserispor