A kékek egy trófeákkal teli idény után hazai pályán kezdik az angol élvonal küzdelmeit, az ellenfelük pedig a szintén remek formában lévő Sasok gárdája lesz.
Enzo Maresca vezetésével a Chelsea negyedik helyen végzett a Premier League-ben, majd megnyerte az UEFA Konferencia-ligát és a nyári klubvilágbajnokságot is.
A felkészülés a sűrű program miatt rövid volt, de a Bayer Leverkusen és az AC Milan magabiztos legyőzése önbizalmat adhat a rajtra.
A szezonnyitókon a csapat rendre jól teljesít: a 90-es évek óta nem kapott ki egymást követő években az első fordulóban, és a Palace ellen 15 bajnoki óta veretlen.
Oliver Glasner együttese viszont szintén pazarul tejlesít, hiszen már kilenc tétmeccse nem talált legyőzőre.
A Palace-nál ugyan kérdéses Eberechi Eze és Marc Guéhi jövője, de a Community Shield-siker bizonyította, hogy a Sasok komoly ellenfelei lehetnek bármelyik gárdának.
Kérdés, hogyan küzdenek meg a sorozatterheléssel idén, hiszen az Ekl-ben indulhatnak.
A Chelsea sérülésektől sújtott védelemmel vághat neki a nyitánynak: Levi Colwill térdszalag-szakadás miatt hosszú időre kidőlt, Wesley Fofana és Benoit Badiashile pedig szintén nem bevethető egyelőre.
A támadósorban a távozó félben lévő Nicolas Jackson eltiltása miatt az előszezonban berobbanó Joao Pedro kaphat lehetőséget.
A Palace-nál Eddie Nketiah és Kamada Daicsi hiányzik, viszont Adam Wharton és Marc Guéhi is játszhat, amennyiben Glasner úgy dönt.
A Chelsea hazai pályán favoritnak mondható, de a Palace formája és önbizalma nem ígér sima meccset.

Fogadási határidő: vasárnap, 15.00❗
Kiemelt kép: Facebook / Chelsea Football Club