Veretlen a nyeretlen ellen, így is felkonferálhatnánk Szenegál és Togo keddi vb-selejtezőjét. Remek szorzóval kecsegtet a késő esti csörte.
Szenegál ugyan még veretlen a csoportkörben, de az eddigi öt mérkőzéséből hármon is pontokat hullajtott, így nincs több helye a botlásnak.
A selejtezősorozatot még Aliou Cissé irányítása alatt kezdték meg a hazaiak, aki két győzelemmel és két döntetlennel rajtoltak, ám 2024 decemberében menesztették a trénert.
Helyét Pape Thiaw vette át, de az első világbajnoki selejtezőjén nem tudta sikerre vezetni csapatát, hiszen Szenegál hiába játszott sokkal jobban, gól nélküli döntetlent ért el a listavezető Szudán otthonában.
Ezzel Manéék visszacsúsztak a harmadik pozícióba a B csoportban, s mivel csak a csoportelső szerez automatikus vb-kvótát, a keddi mérkőzésen kizárólag a diadal elfogadható Szenegál számára, ha életben akarja tartani esélyeit.
Bár a házigazdák esélyesként várják az összecsapást, a statisztikák szerint Togo kemény ellenfél, már amolyan mumus szerepet tölt be.
Az elmúlt öt egymás elleni mérkőzésük során mindkét válogatott egy-egy győzelmet aratott, míg három találkozó döntetlennel végződött – köztük az idei selejtezősorozat odavágója, amely gól nélküli döntetlent hozott.
Érdekesség, hogy a két gárda eddig kizárólag világbajnoki kvalifikációs mérkőzésen találkozott, és mindketten csak hazai pályán tudtak nyerni.
A vendégek – akárcsak Mauritánia és Dél-Szudán – továbbra is nyeretlenek, és a főpróba sem sikerült valami jól. Togo hiába vezetett előbbi ellen, végül örülhetett, hogy döntetlenre tudta menteni a partit.
Dare Nibombe csapata jelenleg a negyedik helyen áll négy ponttal, és minimális esélye maradt arra, hogy harcban maradjon a világbajnoki kvalifikációért – amelyet egyszer, 2006-ban sikerült kiharcolnia.
Nem árulunk zsákbamacskát, ha azt állítjuk, Szenegál egyértelmű favorit, s bár alig átlagol 1-es gólátlagot a patinás nemzeti együttes, mégis gólzáporra számítunk a keddi mérkőzésen.

Fogadási határidő: kedd, 22.00❗
(Kiemelt kép: Cem Ozdel/Anadolu via Getty Images)