Sporthírek

Sport hírek, elemzések és érdekességek. Sport rovatunkban követheted a kedvenc sportolóiddal, csapataiddal kapcsolatos legfrissebb híreket.
bolgár-magyar

És ma kijutunk az Európa-bajnokságra! Vagy életre kél a döglött papagáj?

Évtizedekig hallgattuk jogosan, hogy a magyar labdarúgás csupán árnyéka önmagának, azaz ezek a mostani futballisták a cipőjüket sem vihetnék Puskás Ferencnek és Bozsik Józsefnek, majd Albert Flóriánnak vagy Bene Ferencnek, de még az egy-két évtizeddel későbbi klasszisoknak, Törőcsik Andrásnak, illetve Détári Lajosnak sem.

Teltek-múltak az évek, felnőtt egy, sőt két generáció, de az égvilágon semmit sem léptünk előre. A nemzeti tizenegy foghíjas lelátók előtt rendre arcpirító vereségeket szenvedett el, és a kilencvenes évek elejétől már fényévekre került attól, hogy kijusson valamelyik világeseményre.

Aztán néhány éve minden megváltozott, a klinikai halál állapotában sínylődő magyar futball főnixmadárként új életre kélt, és azóta két Európa-bajnokságon is kiválóan helytállt, sőt többek között az angolok kétszeri legyőzésével a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe is kis híján bejutott.

Két-három évtizeddel később, nem tanulva a környező országok gyakori példájából, hasonlóan kényelmetlen cipőbe bújt bele a bolgár labdarúgás, amely 2023-ra történelmi mélypontra süllyedt. Mert az még elfogadható magyarázat, hogy arrafelé sem születik minden bokorban Hriszto Sztojcskov, Emil Kosztadinov vagy éppen Lubo Penev, de az már ott, a Balkán keleti részén is kiverte a biztosítékot, hogy mára, kevesebb mint harminc esztendővel az 1994-es világbajnoki csoda óta egyetlen árva nemzetközi klasszisuk sincsen.

Sőt, a dolgok odáig süllyedtek, hogy még topligás bolgár játékost is mikroszkóppal szabad csak keresni. Akarom mondani, hogy csillagvizsgálóval. Más kérdés, hogy akkor sem akad a horogra egy sem.
Nos, ehhez képest, vagy inkább éppen ezért senkit sem ért meglepetésként, hogy a válogatottjuk ismét csődöt mondott, és a selejtezők befejezése előtt mindössze két döntetlennel a csoport utolsó helyén tanyázik.

Ez a szedett-vedett társulat siralmas, hangzik el úton-útfélen Szófiától Várnáig, de azt, amit a derék bolgár barátaink a mai mérkőzés előtt összehoztak, minden logikusan gondolkodó sportbarát agyvízét felforralja. Mert az csak egy dolog, hogy a helyi szövetség vezetői rettegnek a szurkolók haragjától és zárt kapussá nyilvánították a saját csapatuk hazai meccsét, de az, hogy utána néhány nap alatt kis túlzással az ország összes stadionjának felajánlották a megrendezés lehetőségét (hogy azok ennek örömére kezüket széttárva visszautasítsák ezt), az már egy Monty Python-show adásába is minden további nélkül bekerülhetett volna.

Hiszen nem döglött ez a bolgár labdarúgás, csupán pihen… Akárcsak John Cleese norvég papagája. De az legalább vicces volt. Ez viszont szánalmas.

Van ilyen, mondhatnánk. Meg aztán utolsónak is kell lenni. Más kérdés, hogy legalább emelt fővel illene veszteni. Ezt az örök igazságot viszont úgy fest, hogy Bulgáriában nem ismerik. Legalábbis a szövetség vezetői semmiképpen.

Talán visszavágynak a fjordokhoz. Esetleg a kalitkába…

A magyar válogatott várható összeállítása: Dibusz Dénes – Botka Endre, Szalai Attila, Lang Ádám, Nego Loic – Styles Callum, Nagy Ádám, Kerkez Milos – Szoboszlai Dominik – Gazdag Dániel, Ádám Martin

Esélylatolgatás rovatunkban mi mást ajánlhatnánk, mint több gólos magyar győzelmet (odds: 2,12).

A találkozót az M4 televízió 18 órától élőben közvetíti.