A Fiorentina egy római vereséggel, míg a Betis egy Espanyol elleni drámai fordítással hangolt a felek EKL-elődöntős visszavágójára, amely 2-1-es spanyol előnyről indul majd.
A motiváció kérdést nem kell ragozni, a Fiorentina két vesztes döntő után hódítaná el a trófeát, és a Betis sem gyakran kerül nemzetközi kupadöntő közvetlen közelébe.
Az odavágón mindkét csapat mutatott valamit az erényeiből, de eredmény, illetve gólok terén nem tudnánk szilárd elképzelést felállítani. Megvan ugyanis az esélye, hogy az egygólos különbség miatt jó ideig unalmas, taktikus meccset látunk majd.
A feszültség viszont addig is meg lesz a találkozóban, azt a kevés jó beindulást, amit vizionálunk, nem lesznek restek faultokkal akadályozni a csapatok.
Szerintünk egy nagy téttel bíró olasz-spanyol találkozónál nincs jobb terep a lapokra való fogadáshoz, úgyhogy behúzzuk az overt, amit szerintünk tolerálható határon kínálnak.
(Kiemelt kép: Getty Images)