Fia, Márton magyar válogatott bemutatkozásának örülhetett az elmúlt hetekben Dárdai Pál, amióta viszont visszatért a klubfutball, azóta inkább viharfelhők gyülekeznek a korábbi szövetségi kapitány feje felett. Dárdai korábban maga is élesen kritizálta csapatát, a napokban pedig újabb szintre lépett a feszültség körülötte.
Feszült pillanatok voltak Dárdai Pál sajtótájékoztatóján – videó
Nem csoda, hogy a bírálatból házon belülről és kívülről egyaránt kijut a berlini csapatnak. A Hertha a kilencedik helyen áll a 2. Bundesligában, elmúlt öt mérkőzéséből ráadásul csak kettőt tudott megnyerni.
Aktuális riválisa, a Paderborn egy ponttal előzi a 38 egységgel álló Hertha Berlint. Dárdai csapata számára így akár válaszút is lehet a soron következő mérkőzés. Egy esetleges győzelem vagy vereség arról is dönthet, hogy az ezen kívül hátralévő hat forduló során előre vagy inkább hátra lesz érdemes tekintgetnie a berlinieknek.
A bukmékerenél a Paderborn az enyhe favoritja a meccsnek, a gólváltást pedig erősen valószínűsítik. Utóbbi nem is csoda, hiszen az elmúlt három bajnoki fordulóban a hazaiak mérkőzésein 12, míg a Hertha találkozóin 15 találat esett.
(Kiemelt kép: Getty Images)
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)