Frank Lampard visszatér a Pride Park Stadionba, de ezúttal a Coventry City menedzsereként. Vajon a vendég gárda folytatja remek sorozatát, vagy a Derby County marad formában győzelme után?
John Eustace csapata 2-1-es sikerrel vette a különösen érzelmes Blackburn Rovers elleni bajnokit, hiszen a vezetőedző nem is olyan rég még a rivális csapat szakmai stábjában dolgozott.
A Derby szurkolói végre ünnepelhettek, a Kosok az új trénerrel első diadalukat aratták, amellyel 13 mérkőzéses nyeretlenségi szériát zártak le.
Az már csak a cseresznye a tejszínhabon, hogy a Derby így végre elmozdult a Championship utolsó helyéről – megelőzve a Luton Townt és a Plymouth Argyle-t – de a kiesőzónából való meneküléshez további bravúrokra lesz szükség.
A hazai gárda hátránya – tíz mérkőzéssel a bajnokság vége előtt – négy pont a jelenleg biztonságban lévő Cardiff mögött, a Pride Park Stadionban mutatott teljesítménye pedig bizakodásra adhat okot.
Eddig szerzett 32 pontjából 24-et saját közönsége előtt gyűjtött az alakulat, amely 18 otthon játszott bajnokiján 21-szer volt eredményes és 17 alkalommal kapitulált.
Frank Lampard Coventry-je elképesztő lendületben van, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az elmúlt öt bajnokiját megnyerte az együttes.
A legutóbbi fordulóban egy hajszálon múlt, hogy pontokat veszítsen a City a Stoke ellen, de Bobby Thomas a hosszabbítás hetedik percében eldöntötte a találkozót.
Az Égszínkékek a 15/15 pontos szériának köszönhetően rájátszás-helyen tanyáznak, három egységgel megelőzve a hetedik Bristol City gárdáját.
Idegenben is bivalyerős a Cov, hiszen ezt megelőző négy bajnokiján 12 ponttal gazdagodott, valamint 9-3-as gólaránnyal abszolválta a meccseket.
A Derby ellen valahogy még sem ment az utóbbi időben a Coventry-nek, akik több, mint húsz éve nem nyertek a Kosok vendégeként, és a szezon elején hazai pályán is kikaptak.
A Blackburn-verés nagy árat követelt Eustace csapatának, hiszen négy új sérültjük lett.
Lars-Jørgen Salvesen (térd) és Ben Osborn (combhajlító) könnyen lehet, hogy nem lép már pályára a szezonban, míg Ryan Nyambe és Kemar Roofe biztosan nem játszhatnak kedden.
A Derby orvosi stábja nem unatkozik, hiszen Sondre Langas csupán 59 percet bírt a hét végén, Curtis Nelson pedig jó ideje maródi.
Lampard részben együtt érezhet Eustace-szal a sérülések terén, mivel Ephron Mason-Clark (lábujj) és Milan van Ewijk (Achilles) is kénytelen volt idő előtt elhagyni a pályát a Stoke ellen.
A Coventry menedzsere reménykedik benne, hogy mindkettejük állapota rendeződik kedd estére.
A vendégeknél jelenleg Jack Rudoni az egyetlen hosszútávú sérült, aki legalább néhány hétig még biztosan nem lesz bevethető egy vállficam miatt.
Arra számítunk, hogy saját közönsége előtt a Derby is betalál, a megállíthatatlannak tűnő Coventry pedig folytatja jó sorozatát.

Fogadási határidő: kedd, 20.45❗
Kiemelt kép: Facebook / Coventry City FC)