A Bajnokok Ligája német házinyolcaddöntőjére is hozunk egy tippet, ugyanis szilárd kép lebeg lelki szemeink előtt a Bayern-Bayer rangadó müncheni odavágójáról.
A két padon két fiatal, újhullámos edző ül, és a maga stílusában mind Vincent Kompany, mind Xabi Alonso nagy stratéga. Ez az eddigi három egymás elleni meccsükön is meglátszott. Egyszer a kupában és kétszer a ligában találkoztak, a 0-0, 0-1, 1-1 eredménysor pedig 3×90 perc szoros csatáról árulkodik.
Úgy véljük, hogy ez most sem lesz másként. Sőt, kifejezetten furcsa lenne, hogy ha ez a fajta “sorozat” éppen egy egyenes kieséses BL-párharc első mérkőzésén törne meg, amikor is a párharcon belül még kevésbé indokolt bármely fél nagyobb kockázatvállalása.
Annál is inkább igaz ez az első félidőre, ahol még senkinek nem kell majd rohannia. Mi is erre az időintervallumra korlátozzuk elképzelésünket, miszerint mindkét csapattól aránylag zárt, biztonságibb játékot várunk.
Bátrabb tippünk egy 0-0-s első félidő, de igazán jó szívvel az 1.0 és 1.5 közötti ázsai hendikepet merjük ajánlani. Mi a köztesre bökünk rá, amivel egy gól esetén tétünk fele visszajár, míg fele nyer az 1,65-ös oddszon.
(Kiemelt kép: Getty Images)
