Nagy rangadót hoz a Német Kupa nyolcaddöntője. A sorozat legjobb nyolc csapata közé a Borussia Dortmund és a Bayer Leverkusen közül már garantáltan csak az egyik juthat be. Ma este előbbi fogadja utóbbit.
Pár nappal ezelőtt már összecsaptak a felek. Akkor Leverkusenben a Dortmund nyert, de a Bayer még ennek ellenére sem panaszkodhat formájára. A Bundesligában is jól megy a szekér, a BL-ben pedig legutóbb a City otthonában is győzni tudtak.
A Dortmund szénája hasonlóan áll. A Villarreal magabiztos legyőzése önbizalomnövelőleg hathatott, és a bajnokságban is rangadót nyert az együttes. Az összkép alapján tehát két jó passzban lévő gárda fut össze, amely ráadásul – persze kisebb rotáció mellett – bátran komolyan veheti a kupát is, hiszen minden rendben a háza táján.
Nagyvadra lövünk, de szerintünk nem alaptalanul. Kinézzük a két együttesből, hogy rendesen nekirontanak egymásnak, ami egy egymérkőzéses párharcban egy emlékezetes meccsig is elrepíthet.

(Kiemelt kép: Getty Images)