Nehéz lenne sikertelennek nevezni a Manchester City idei szezonját, miután a csapat zsinórban negyedszer lett a Premier League bajnoka, amire korábban senki nem volt még képes. Ugyanakkor az is biztos, hogy van helye némi csalódottságnak az együttes háza táján, hiszen a Bajnokok Ligájából a negyeddöntőben kiestek.
Ha már csalódottság, a város vörös felén szinte csak az jutott a szezon eddigi részében a szurkolónak. A klub 14 bajnoki vereséget szenvedett el 2023/24-ben, ami negatív rekord az egyesület történetében. Erik ten Haag eközben konzekvesen hangoztatta, hogy képesnek érzi magát a vezetőedzői feladatok ellátására, tovább korbácsolva ezzel az indulatokat.
A holland szakembernek most azonban lehetősége lesz visszanyerni valamennyit a drukkerek bizalmából. Az FA-kupa elhódítása amellett, hogy Európa-liga szereplést érne, alighanem meg is szorítana néhány kilógó csavart ten Haag inogó kispadjának szerkezetén. A városi rivális ellen azonban nem lesz könnyű dolga.
Ezt a bukmékerek is így gondolják. A City egyértelmű favoritja az összecsapásnak, nyereményszorzójuk – döntőről lévén szó – még a két csapat közötti erőviszonybeli különbségek ismeretében is kifejezetten alacsony. Ez már a rendes játékidőre is igaz, pusztán a trófea megnyerésére még szerényebb az oddsz.
(Kiemelt kép: Getty Images)
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)