Két magyar női kézilabda-csapat is pályára lép. Mivel a szebb napokat látott Győr egyből a negyeddöntőbe kvalifikált a BL-ben, a nyolcaddöntőben így csak a Fradi és a Debrecen érdekelt. A szombati játéknapon előbbi lép pályára, nem sokkal azután, hogy behúzta a Magyar Kupát az ETO ellen.
A B-csoport utolsó, még rájátszást érő helyén befutó FTC ellenfele az a Brest Bretagne lesz, amely az A-csoportban a Győr és az Odense mögött zárt harmadikként. Ez már önmagában nem rossz ajánlólevél, pláne ha meglemlítjük, hogy a franciák mindkét nagycsapat otthonából pontot csentek.
A két csapat eddig négyszer találkozott egymással, mivel 2021-ben és 2022-ben is egy BL-csoportba kerültek. Mindkét idényben oda-vissza a Brest nyert. A párharcot az FTC kezdheti hazai pályán.
Van magyar csapat az Európa-ligában is, ám – saját szintjén – a Mosonmagyaróvár sem kapott könnyű ellenfelet. A kisalföldiek azzal a Bistritával játszanak a negyeddöntőben, amely hétfőn a BL-ben a Fradit is megszorongató Rapidot múlta felül a román bajnokságban.
A Bistrita nagyjából azt a helyet tölti be a román liga „hierarchiájában” a CSM és a Rapid mögött, amely helyet a magyar bajnokságban a Mosonmagyaróvár a Debrecen kezéből próbál kicsavarni. Ősszel remekül teljesítettek a csoportkörben, vereség nélkül nyerték azt a kvartettet, amelynek a Nantes is tagja volt.
Ezt a szakaszt az Óvár is nagyszerűen kezdte, ám aztán becsúszott egy vereség Malagában, majd az idegenbeli bravúr után hazai pályán a Sola ellenében is. Így lett végül csak második a magyar együttes, amelynek „jutalma” egy fajsúlyos ellenfél lett.
(Kiemelt kép: FTC Kézilabda/Facebook)
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)