Az NBA történetének két legeredményesebb csapata mérkőzik egymással Los Angelesben, ahol a Lakers látja vendégül a Boston Celtics együttesét. A rangadót a sérültlista is alig csúfítja, hiszen az egyetlen tudott hiányzó vendég részről a már hosszú ideje maródi Tatum.
Az All Star gála miatti egyhetes pihenő alatt több kisebb sérülés is rendbe jött, mindkét csapat győzött az újraindulás során. A Lakers városi derbin a Clipperst verte szűken, míg a Boston tízzel nyert a Golden State vendégeként.
Jelenleg talán utóbbi a nagyobb fegyvertény, és további érv a szezon során eddig amúgy is készebb csapat látszatát keltő Boston mellett, hogy náluk Jaylen Brown kivételével mindenki “megúszta” a gálát, míg az LA-nél Jamesnek és Doncsicsnak is jelenése volt.
A mérkőzést a bukik egál közelébe árazták, amiben persze faktor az is, hogy a Lakers lesz hazai pályán. Mi azonban nem ijedünk meg ettől, mert szerintünk a Boston sem fog.
