A hullámzó formában lévő AZ Alkmaar idegenben próbál meg kapaszkodni, míg a sorait rendező PEC Zwolle történelmi továbbjutásra hajt.
A hazaiak komótos, de látványos feltámadásban vannak: a szezon eleji tízmeccses nyeretlenségi széria után fokozatosan kapaszkodnak vissza, amit a Helmond kiejtése, majd a Heerenveen elleni fontos bajnoki győzelem is jelez.
Henry van der Vegt együttese három találkozó óta veretlen, és 2022 óta először juthatna ismét a legjobb 16 közé a kupában.
A túloldalon az AZ továbbra is az ellentmondások csapata.
A korábbi ötmeccses győzelmi sorozatot egy szinte ugyanilyen hosszú visszaesés követte, és Martens alakulata most három idegenbeli vereséggel a háta mögött érkezik Zwolléba.
A képet némileg árnyalja, hogy az elmúlt kilenc évben csupán egyszer kaptak ki a kék-fehéreknél vendégként, és rendszerint jó érzékkel találják meg az utat a kapuba ebben a párosításban.
A háttértörténetek és a formák összessége alapján izgalmas összecsapás körvonalazódik: a Zwolle lendületből érkezik, az AZ pedig a kupasorozatban akar újra bizonyítani.
A találkozó minden előjel szerint nyílt sisakos, fordulatos mérkőzést ígér.
Fogadási határidő: szerda, 20.00❗
Kiemelt kép: Facebook / AZ Alkmaar
