Sara Sorribes Tormóra esett a „helyi menő” szerepe a madridi salakos ATP-tornán. A 27 éves teniszező az utolsó mohikán a hispánok közül a nyolcaddöntőben. A világranglista 55. helyezettjének az eddigi három mérkőzésen remekül állt az underdog szerep, a világelső Iga Swiatek viszont jóval nagyobb falat a korábbi riválisoknál.
Sorribes Tormo mindhárom eddigi madridi mérkőzésén megtréfálta a bukmékereket. Az első fordulóban az amerikai Pera ellen 2-es fölötti, majd Svitolina és Azarenka ellen 3-as körüli szorzót fizető győzelmet aratott. Hova tovább, mindháromszor 2-0-ra nyert, vagyis vesztett játszma nélkül jutott el idáig.
Ezt ugyanakkor a nagyágyú Swiatek is elmondhatja magáról. A lengyel világelső egy körrel később csatlakozott a mezőnyhöz, de Wang és Cirstea sem tudott szettet nyerni ellene. Utóbbi kifejezetten könnyűnek találtatott Swiatek számára, aki 6-1, 6-1-gyel jutott tovább.
Sorribes Tormo ellen hasonlóan impozáns a mérlege. Tavaly Wimbledonban füvön, majd októberben Pekingben és januárban Ausztráliában kemény borításon is 2-0-ra verte a spanyolt. A legegyértelműbb az angliai találkozásuk volt, azt 6-2, 6-0-lal hozta el Swiatek.
(Kiemelt kép: Iga Swiatek/Facebook)
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)