Újra a francia élvonalban vitézkedne a Auxerre, amely tavaly, a létszámcsökkentés évében esett ki Ligue 1-ből. Az átalakítás őket érte a legkellemetlenebbül, hiszen 17. helyük a korábbi években elég lett volna arra, hogy idén is az elsőosztályban szerepelhessenek. Kipottyanásuk azért is lehet fájdalmas számukra, mert az utolsó fordulóban előzte meg őket egy győzelemmel a Nantes.
Idén, a másodosztályban viszont büszke lehet teljesítményére az Auxerre. 58 pontjukkal vezetik a Ligue 2-t, négy ponttal előzik a második, még mindig automatikus feljutást érő helyen álló St. Étienne-t és a harmadik, már „csak” playoffot érő pozícióban lévő Angers-t. Érdekesség, hogy mindhárom együttesnek 16-16 győzelme van. Az Auxerre legfőképp annak köszönheti fórját, hogy mindemellett csupán négy vereséget szenvedett eddig a bajnokság során.
Hétfői ellenfelük, a Troyes szintén tavalyi kieső, ám ők jóval simábban kerültek a másodosztályba. Utolsó előttiek lettek, ami kevés lebonyolítási rendszerben nem ér lejjebb sorolást, a végelszámolásra pedig már 12 ponttal voltak a vonal alatt. Idén a Ligue 2-ben szintén a kiesés elől menekülnek, 35 pontjukkal egy egység hátrányban vannak a 16. helyhez képest.
A két csapat őszi bajnokiját a mostani listavezető nyerte: egy 91. percben lőtt góllal, 2-1-re. Tavalyi, élvonalbeli találkozásaik alkalmával szintén nem sok babér termett a Troyes-nak: egy döntetlen mellett pályaválasztóként szintén az Auxerre söpörte be a három pontot.
(Kiemelt kép: (Kiemelt kép: AJ Auxerre/Facebook)
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)