Bár az Európa-ligából kiesett, a bajnoki címért még bőven versenyben van a Liverpool. Igaz, Jürgen Klopp csapatának a Crystal Palace elleni fiaskó óta viszont már nincs saját kezében a sorsa. A „vörösök”, az Arsenal és a Manchester City hármas versenyufátásban ugyanis vesztett pontok tekintetében utóbbi áll a legjobban.
A Liverpool számára így nem maradt más feladat, mint az összes hátralévő bajnokiját megnyerni. Az öt hátralévő meccse közül az elsőt az Everton, azaz a városi rivális otthonában játssza Szoboszlai csapata. A házigazdának pedig szintén kellenek a pontok, hiszen a korábban kapott büntetés miatt matematikailag még nem biztosította bennmaradását.
A kékek jelenleg a tizenhatodik helyet foglalják el, a 8 pontos levonás miatt 30 egységgel állnak. A már kieső helyen álló Lutont öttel előzik, míg matematikai alapon még a Burnley is veszélyes lehet rájuk. Az említett csapatok idei teljesítményét látva valószínűleg kevesen fogadnának arra, hogy ilyen hátrányt le tudnak dolgozni, ugyanakkor az Evertonnál bizonyára nem így állnak a kérdéshez.
A hazaiak így minden bizonnyal nem spórolnak majd az energiával, hiszen egyrészt nincs mire, másrészt már három éve annak, hogy a városi riválist le tudták győzni. 2021 februárjában a Premier League-ben az Anfielden tudott nyerni az Everton, ám akkori gólszerzőik, Richarlison és Sigurdsson már nem a csapat tagjai.
(Kiemelt kép: Getty Images)
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)