Sporthírek

Sport hírek, elemzések és érdekességek. Sport rovatunkban követheted a kedvenc sportolóiddal, csapataiddal kapcsolatos legfrissebb híreket.

A bajnoki címbe is beleszól a Bundesliga csúcsrangadója

Csúcsrangadót hoz a férfi kézilabda Bundesliga 29. fordulójának vasárnapi játéknapja. A bajnoki címért küzdő Füchse Berlin hazai közönség előtt fogadhatja azt a THW Kielt, amely számára az első két hely már szinte biztosan elúszott, jelenleg pedig a negyedik pozícióban tanyázik.

A Füchse 49 ponttal áll a második helyen, egyetlen egységgel lemaradva attól a Magdeburgtól, amely szintén fontos mérkőzésen szerzett két pontot pénteken a bronzéremre hajtó Flensburg idegenbeli legyőzésével. A Kiel 39 ponttal áll a negyedik helyen, reálisan már csak a Flensburg befogása lehet cél számára, ráadásul a mögötte érkező Melsungenre is figyelnie kell.

A Füchse hazai mérlege egészen kiváló: tizennégy otthoni mérkőzésükből tizenhármat behúztak, egyedül a Göppingen ellen botlottak meg egy döntetlen erejéig. A Kiel idegenbeli mérlegét négy vereség is csúfítja, amelyeket főként még az év elején szedtek be a fekete-fehérek. A két csapat őszi bajnokiját egyébként a Kiel nyerte 30-26-ra.

A bukmékerek arra számítanak, hogy a hazai pályán szinte sebezhetetlen Füchse visszavág az őszi vereségért és megszerzi a győzelemért járó két pontot. A mecsctől a Bundesligához méltó góltermést várnak, a belőtt szorzók alapján 60 gól fölé várják az összesített gólszámot.

(Kiemelt kép: Füchse Berlin/Facebook)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)