Tegnap késő este valamivel éjfél előtt a televízió képernyőjét nézve újfent bebizonyosodott, hogy a kontinensünk legrangosabb nemzetközi kupája, vagyis a Bajnokok Ligája, illetve a spanyol rekordbajnok, azaz a Real Madrid neve közé mindenképpen érdemes egyenlőségjelet tennünk.
Noha sok szakember úgy vélte, hogy az idei Bajnokok Ligája fináléjának nem lehetne nagyobb esélyese, mint a Premier League második helyezettje, vagyis a Liverpool együttese, egy apró dologról azonban mégiscsak elfelejtkeztek…
Nevesül arról, hogy a Mersey-folyó partjáról érkezett vörösmezes fiúk, azaz a Klopp-legénység egy olyan ellenféllel, a kissé lesajnált, kissé lassúnak titulált Real Madriddal találja szemben magát, amely az előző fordulókban, a negyed-, majd az elődöntőben is az angol bajnokság kirakatcsapatait tanította móresre, másrészt, hogy ezek a fehérmezes futballisták a Bajnokok Ligája legtöbbszörös bajnokai.
És ez még akkor is igaz, ha hozzátesszük, hogy a jelenlegi együttesben csupán néhányan maradtak hírmondónak a legutóbbi diadaluk óta, vagyis a blancók jelenlegi keretében ma már nem szaladgálnak a zöld gyepen Cristaino Ronaldók.
Ez eddig rendben is van, de vajon a Liverpoolnál hol vannak azok az egykori bajnokok, akik néhány évvel rutinosabbá válva, ezúttal másképpen gondolkoztak volna?
Az az igazság, hogy időpocsékolás lenne belevetni magunkat a keresésükbe, mert a legutóbbi ezüstérmes kerethez képest nem maradtak túl sokan, akik tanultak volna a fiaskóból. Legalábbis az edzőjük biztosan nem tanult belőle, így nagyjából ugyanazzal a felfogással indultak csatába, amellyel egyszer már elvéreztek.
És hogy miért éppen az ellenfelük, vagyis a királyi gárda lett a kiválasztott?
Mert odaát volt egy olyan szakember, egy bizonyos Carlo Ancelotti, aki szembement a mai modern futball elméletével, nem próbált meg másokat utánozni, és akkor sem esett kétségbe, ha hátrányba kerültek a tanítványai, vagy ha éppen elveszítettek valamelyik kulcsemberüket.
Dehát hogyan is történhetett volna másképpen, amikor az olasz szakvezető neve egybeforrt a sikerrel.
Akárcsak a Real Madridé.
Márpedig egy ilyen párosításnak nem is lehetett más vége, minthogy május utolsó szombatján, a Stade de France emelvényén huszonegynéhany diadalittas madridista a kezében tartja a Bajnokok Ligája trófeáját.