Véget ért a 2022-es sznúker-világbajnokság, és megtörtént az a csoda, amelyre a sportág szerelmesei már nagyon régóta várnak, azaz Ronnie O’Sullivan megszerezte a hetedik világbajnoki címét, és ezzel beérte a kilencvenes évek egyeduralkodóját, Stephen Hendryt, így már ebben a rangsorban is az élre került.
Rendhagyó módon ezúttal a szakmai elemzés helyett egy réges-régi emlékemet osztanám meg veletek, úgyhogy ha van kedvetek, tartsatok velem, fogjuk magunkat, üljünk be egy képzeletbeli időgépbe, és repüljünk vissza egy kicsit a múltba. Úgy röpke három évtizednyire…
1992. szeptember
A rendszerváltozás utáni időkben egyre-másra nyíltak a biliárdklubok az országban, így az én közvetlen környezetemben, Újpesten is számos lehetőség adódott, ha biliárdozni támadt kedve az embernek. Márpedig hogyne támadt volna, részemről az első pillanatban beleszerettem ebbe a csodálatos játékba, különösen a legnagyobb asztalon játszott változatába, a sznúkerbe.
A féltucatnyi újpesti biliárdklub közül a legszínvonalasabbat az Elem utcában találhattuk, amelynek Billiard Art klub volt a neve, és ahol nem kevesebb mint hat sznúker-, tíz pool- és két karambolasztalon mérhettük össze az akkor még igencsak kezdetleges tudásunkat. Ám a fejlődés lehetősége adva volt, így az olyan megszállottak mint én, éjjel-nappal terelgették a golyókat a zöld posztón.
Különösen magy motivációt jelentett, amikor megtudtuk, hogy ebbe, az ekkor már törzshelyemnek számító klubba érkezik bemutatót tartani a sznúker koronázatlan királya, a hatszoros világbajnok Steve Davis. Noha még nem sokan ismerték ezt a gyönyörű sportágat, akik akkortájt láttak már a televízióban egy-egy közvetítést, egyből tudták hogy ki is ez az angol úriember, így a rendezvény napján telt ház várta őt a városszéli klubban.
Az egész estés bemutató felejthetetlen élményt jelentett, a világ legjobb játékosa nyolc magyar sznúkeressel mérkőzött meg szép egymásutánban, miközben csak úgy repkedtek a százas breakek. Ekkor láttunk első ízben úgynevezett „total clereance-et”, amely azt jelenti, hogy valaki az első golyótól az utolsóig letakarítja az asztalt, miközben az ellenfele lökéshez sem jut.
Davis ezt a bravúrt hajtotta végre a kiváló magyar versenyző, Marton Andris, majd a rutinos Szabó Ödön ellen is, ráadásul az utóbbi meccsen mindezt egy maximum, azaz 147-es break keretében tette meg. Nagy volt az ováció, tátott szájjal leste mindenki a sznúkercsodát, és a végén még órákon át ottmaradtunk, hogy megbeszéljük a látottakat.
De nem csupán mi, hanem a legendás klasszis, illetve az akkor számunkra még ismeretlen menedzsere, Barry Hearn is a helyszínen maradt, és hosszasan válaszolgattak a kérdéseinkre.
Sok hasznos dolgot hallhattunk tőlük, amelyeket én a későbbi, talán nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy sikeres pályafutásom alatt kiválóan tudtam hasznosítani.
Ám elhangzott még valami, amit hittünk is, meg nem is. Mindenestre ez a kijelentés még ma is a fülemben cseng. Az azóta a profi sznúkeresek világszövetségének elnökévé választott Barry Hearn ugyanis így szólt:
„Igen, a mellettem helyet foglaló barátom, Steve Davis a rekordtartó a hat világbajnoki címével, és a 23 esztendős Stephen Hendry is zseniális játékos, hiszen már ilyen fiatalon kétszeres győztes, de most valaki másról szeretnék beszélni. Valakiről, akinél nagyobb tehetséget én még életemben nem láttam. Pedig még csak 16 éves, de meglássátok, ez a srác minden létező rekordot meg fog dönteni. Jegyezzétek meg jól a nevét, sokszor fogjátok még hallani: Ronnie O’Sullivannek hívják.”
Hát, kedves Barry, mi akkor, 1992 szeptemberében jól az eszünkbe véstük a nevét. És azóta, immár három évtizede folyamatosan csodáljuk őt.
