A Fejér B.Á.L.-Veszprém hazai pályán 39-31-re kikapott a francia Montpellier-től a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában, kedden.
Eredmény, csoportkör, 4. forduló, A csoport:
Fejér B.Á.L.-Veszprém – Montpellier HB (francia) 31-39 (16-25)
————————————————————-
lövések/gólok: 56/31, illetve 58/39
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 2/1
kiállítások: 2, illetve 4 perc
Az NB I-ben kiesőhelyen álló hazaiak keretéből Bugyáki Dávid, Fercsik Dániel, Kristóf Mátyás, Simon Machac, Miklós Gergő és Széles Ákos is hiányzott. A vendégeknél nem játszott az olimpiai bajnok balszélső, Hugo Descat, aki nyártól a Telekom Veszprém színeiben folytatja.
Csupán hét percig tudta szorossá tenni az állást a házigazda (4-4), ezt követően a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes vendégek négy perc alatt hat góllal elhúztak. A folytatásban egy ideig tartották a lépést ellenfelükkel a bakonyiak, sőt némileg csökkentették is a különbséget, ám ezután egyre többet hibáztak, amit a Montpellier szinte mindig kihasznált. A franciák egy 4-0-s, majd egy 3-0-s sorozattal a szünet előtt fölényessé tették vezetésüket.
Mivel egy félidő alatt eldőlt a mérkőzés, a második felvonás leginkább egy jó iramú edzőmérkőzésre hasonlított. A veszprémiek előbb csak tartották a különbséget, majd egy 4-0-s sorozattal közelebb kerültek ellenfelükhöz, és mivel a Montpellier láthatóan tartalékolt, a magyar csapat első alkalommal tudott megnyerni egy félidőt a második számú európai kupasorozat csoportkörében.
A házigazdáknál Stranigg János hat, Éles Benedek öt gólt lőtt, a túloldalon Yanis Lenne nyolc, Diego Simonet hat találattal, Kevin Bonnefoi 14 védéssel zárt.
A négy vereséggel álló Veszprém egy hét múlva a szlovák Tatran Presovot (Eperjes) fogadja, az egy sikerrel és három vereséggel rendelkező Ferencváros pedig az izlandi Valur Reykjavíkot látja vendégül.