Hétfő estére kialakult a legjobb nyolc mezőnye a 2022-es sznúker-világbajnokságon.
A ma délelőtt 11 órakor kezdődő negyeddöntőket az előző körhöz hasonlóan „best of 25” rendszerben, azaz 13 nyertig játsszák, és már szerdán a késői órákban megtudhatjuk, hogy kik jutottak be az elődöntőbe.
De nézzük a párosításokat, hiszen az egyik izgalmasabb mint a másik:
Yan Bingtao (kínai) – Mark Williams (walesi)
A két játékos életkora között „röpke” negyedszázadnyi különbséget fedezhetünk fel, ám mindez egészen döbbenetes módon a játékuk érettségében egyáltalán nem mutatkozik meg, a mindössze huszonkét éves kínai fiatalember a nagy öregeket megidézve terelgeti a golyókat, ráadásul nem csupán breaképítés, hanem a biztonsági játék és a taktikai elemek terén is.
A háromszoros világbajnok walesi legenda eddig zseniális formában játszott, ám ne felejtsük, hogy két habkönnyű mérkőzése volt, ahol nyomást az ellenfelek helyett legfeljebb a túl szorosan begombolt mellénye jelenthetett számára.
Mindjárt más lehet a helyzet, ha egy sikerre (és vb-trófeára) éhes klasszis ellen kell asztalhoz állnia, ahol minden egyes frém közben benne van a pakliban, hogy egy rossz lökéssel elveszítheti.
Dehát erről a címvédő Mark Selby minden bizonnyal sokkal többet tudna mesélni. Ha lenne kedve hozzá…
Végig szoros, kiegyenlített találkozót várok, és azt, hogy a fiatalok egy picit beleköpjenek, akarom mondani belelökjenek a kortalan félistenek még mindig forró levesébe.
Tippem: Yan Bingtao
Stuart Bingham (angol) – Judd Trump (amgol)
A negyeddöntők egyetlen olyan párosítása, ahol két világbajnok mérkőzik meg egymással, ám bármennyire is „régi motorosok”, a Crucible-ben mindössze egyetlen egyszer, még 2015-ben találkoztak.
Stuart számára igazán kellemes emlék mindez, ugyanis ebben az évben emelhette fel a győztesnek járó trófeát, az elődöntőben éppen a mai ellenfelét legyőzve.
Az eddigi két meccsükön Bingham tűnt meggyőzőbbnek, Trump formája egyes meccsek közben is elég ingadozó volt.
A fogadóirodák azonban nem változtatnak az irányelveiken, továbbra is csak valami véletlenül odatévedt versenyzőként tekintenek Binghamre, aki pedig a játék minden elemében a legmagasabb színvonalat nyújtja. Ezt már a Kyren Wilson elleni összecsapás előtt is említettem, de talán nem árt megismételni.
Mert a vége ugyanaz lesz…
A jó öreg maci fülig érő szájjal integet a közönségnek, miután gratulált neki az ellenfele.
Tippem: Stuart Bingham
John Higgins (skót) – Jack Lisowski (angol)
A nyolc még állva maradt versenyző közül talán Lisowski a legmeglepőbb név, ám neki eddig sem a tudásával, inkább a fejével volt a baj. Nos, úgy tűnik, hogy új mentora, a 2002-es világbajnok, Peter Ebdon sikeres munkát végzett, és megmutatta, hogy az agyat legalább ugyanannyira fontos használni sznúkerezés közben, mint a kezet.
A négyszeres világbajnok skót klasszis, Higgins ezt már régóta tudja, sőt nála jobban talán kevesen ismerik a taktikai elemeket.
Most is ez fog dönteni…
Tippem: John Higgins
Ronnie O’ Sullivan (angol) – Stephen Maguire (skót)
A sportág élő legendája, a rekordkönyvek állandó főszereplője idén beírhatja magát a legfontosabb fejezet arany oldalára, a legtöbbszörös világbajnokok címszava alá. Ehhez „mindössze” három további mérkőzést kellene megnyernie. Az elsővel aligha lesz gondja, Maguire csak egy esetben szorongathatja meg a hatszoros bajnokot. Ha úgy játszik, mint ahogy még soha nem játszott.
Stephen, ez nem összekeverendő azzal, hogy úgy játszol, mint aki még sohasem játszott…
Tippem: Ronnie O’Sullivan
A mérkőzéseket az Eurosport élőben közvetíti.