Sporthírek

Sport hírek, elemzések és érdekességek. Sport rovatunkban követheted a kedvenc sportolóiddal, csapataiddal kapcsolatos legfrissebb híreket.
Ádám Martin

Ádám Martin szerint jövő nyáron jöhet az újabb szintlépés

Ha jelenlegi formáját jövő nyárig tartani tudja, akkor „el lehet gondolkodni az újabb szintlépésen” Ádám Martin, a dél-koreai labdarúgó-bajnokságban aranyérmes Ulszan Hyundai magyar válogatott csatára szerint.

A 27 éves futballista erről csütörtökön beszélt a közmédiának, és az interjúban elmondta, november elején hazautazik családjával, a távol-keleti ország bajnokságának következő idénye pedig majd február közepén-végén indul.

„A pontos programot még nem tudom, erről egyelőre nem kaptam információt, de a mostani utolsó forduló után maradunk egy kicsit Koreában, mert lesznek még különböző eseményei a csapatnak, amiket itt eléggé komolyan vesznek, azokon részt kell vennem” – nyilatkozta Ádám. Hozzátette, ebben az időszakban is edzésben marad, illetve várja a válogatott meghívót, reméli, hogy ismét szerepelhet a nemzeti együttesben.

Az Ulszanhoz nyáron érkezett támadó gólokkal és gólpasszokkal segítette bajnoki címhez a csapatát, amely 17 év szünet után múlt vasárnap biztosította be bajnoki aranyérmét a Kangvon FC vendégeként aratott 2-1-es győzelemmel. Ádám a találkozón a Hyundai első találatát előkészítette, a második, diadalt és aranyérmet érő gólt pedig maga szerezte.

„Természetesen ez nagyszerű érzés volt, de úgy gondolom, hogy a Csonbuk elleni, előző fordulóban aratott siker volt a végső győzelem kulcsa” – mondta a nyolcszoros válogatott labdarúgó, aki 13 bajnoki mérkőzésen kilenc gólt szerzett és három gólpasszt adott az Ulszan színeiben.

Ádám jelezte, a hétvégén sorra kerülő zárófordulóban hazai közönség előtt játszanak, és szeretnének szép eredménnyel búcsúzni a bajnokságtól.

Forrás: MTI
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)