Ma este 18 órakor különleges mérkőzés vár a római szurkolókra, amikor a bordó-sárga kedvencek a kiesés elől menekülő Verona gárdáját látják vendégül az Olimpicóban.
A párosításra rápillantva persze joggal teheti fel a kérdést bárki, hogy miért olyan különleges ez a találkozó, ám aki olvasta vagy hallotta, hogy a hét közepén mi történt az AS Roma elnöki szobájában, az alighanem egyetért velem.
Két és fél év után ugyanis már nem a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes vezetőedző, José Mourinho vezényli a farkasokat, miután a vezetőség megunta a csapat bukdácsolását, és a Milan elleni múlt vasárnapi vereséget követően eltávolította a portugál szakembert.
Sok kérdés fogalmazódott meg bennem a hír hallatán. Például, hogy vajon jogosan döntöttek így? Tényleg Mourinho tehetett a gyatra szereplésről? És legfőképpen, hogy most akkor mi lesz a jobb sorsra érdemes fővárosi együttessel?
Egy biztos a „Special One” két idény alatt kétszer juttatta európai kupadöntőbe a tanítványait, és a Konferencia Ligát meg is nyerte. Ez van a mérleg pozitív felén, ám a kritikusok joggal kérték számon, hogy egy erős keretet maga mellett tudva egyszer sem sikerült a Bajnokok Ligáját jelentő helyen végezniük.
A rutin viszont mellette szólt, ilyen csodálatos pályafutással kevés aktív szakember büszkélkedhet. Különösen nem az utódja…
Mert az igaz, hogy a frissen kinevezett mester, Daniel De Rossi valóban a Roma egyik legfényesebben ragyogó csillaga, a klubhűség mintaképe, ám vezetőedzőként mindössze egy kurtán sikerült ferrarai kalandot tud felmutatni. Bár aligha dicsekszik vele fűznék-fának, mivel a másodosztályú SPAL élén nem sok babér termett számára, tudniillik mindössze négy hónap után elköszöntek tőle. Nem véletlenül, a néhány éve még a Serie A-ban vitézkedő kék-fehérek féltávnál csupán a 18. helyen szerénykedtek.
Azonban most itt az idő, megkapta a bizalmat, ráadásul egy olyan meccsen mutatkozhat be, ahol kötelező a három pont megszerzése.
Éppen ezért a Tippmix esélylatolgatás rovatunkban a hazaiak győzelmét ajánlanám, amelynek az oddsa, 1,45. A bátrabbak akár hendikeppel is megrakhatják (2,15-ös szorzó).
Roma: Patrícia – Huijsen, Llorente, Kristensen – Celik, Pellegrini, Paredes, Spinazzola – Dybala – Belotti, Lukaku
Hellas Verona: Montipo – Tchatchoua, Dawidowicz, Magnani, Amione – Serdar, Folorunsho – Mboula, Suslov, Saponara – Djuric
A mérkőzést a Sport2 televízió segítségével követhetjük nyomon.
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)