Sporthírek

Sport hírek, elemzések és érdekességek. Sport rovatunkban követheted a kedvenc sportolóiddal, csapataiddal kapcsolatos legfrissebb híreket.
Ronnie O'Sullivan

Csillaghullás Londonban

Tegnap két mérkőzéssel megkezdődött a 2023-as esztendő első meghívásos, professzionális sznúkerversenye, a Masters, vagyis a Mesterek Tornája.

A közelmúltban befejeződött darts világbajnokság helyszínén, a londoni Alexandra Palace egyik kisebbik termében elvileg a világranglista legjobb tizenhat játékosa feszülne egymásnak, ám két kínai versenyző, Yan Bingtao és Zhao Xintong eltiltása miatt két tartalék, az angol David Gilbert és az iráni Hossein Vafaei is felkerült a táblára.

Hosszú idő után tehát újra  egy olyan Masters elé nézünk, ahol egyetlen kínai játékos sincs, ám a mezőny így is elég sokszínű, a briteken kívül ausztrál, belga és iráni sznúkeres is megpróbálhatja elhódítani a sportág egyik legnagyobb presztízsű trófeáját.

Sőt, a már emlitett iráni klasszis, Hossein Vafaei már meg is tett egy hatalmas lépést e felé, miután vasárnap este szenzációs játékkal 6-2-re legyőzte a négyszeres világbajnok Mark Selbyt.

Ám a nyitó napnak nem ez volt az egyetlen meglepetése, hiszen délután elbúcsúzott a verseny címvédője, és ezzel az első kiemeltje, Neil Robetson, aki későn ébredt Shaun Murphy ellen, és hamar komoly hátrányba került. Noha mindent megpróbált, hogy 5-1-ről visszakapaszkodjon, de 5-4-nél egy rosszul megválasztott lökés végül a vesztét okozta.

Ma ismét két összecsapásnak lehetünk szemtanúi, ráadásul a 14 órai sávban minden idők legjobbja és egyben legnépszerűbb játékosa, a hétszeres világbajnok Ronnie O’Sullivan lép asztalhoz. A Rakéta becenévre hallgató zsenire nehéznek ígérkező feladat vár, ugyanis az ellenfele az a Luca Brecel lesz, aki a legutóbbi pontszerző viadalon döntőt játszott, és már számtalanszor bizonyította, hogy a legszűkebb elitben van a helye.

Este folytatódik a generációk csatája, amikor a rutinos John Higgins az egyre érettebben játszó Jack Lisowskival találkozik. A skót-angol párharc további érdekessége, hogy két teljesen eltérő stílusú versenyző játékában gyönyörködhetünk.

Tippmix esélylatolgatás rovatunkban ez utóbbi  összecsapást ajánlom, mégpedig a fiatalabb klasszis, Lisowski győzelmét várom (1,90-es odds).

Mindkét mérkőzést az Eurosporton követhetjük figyelemmel.

Fotó: bbc.com