Ma este a londoni Alexandra Palace színpadán kiderül, hogy ki lesz az újesztendő első világbajnoka, hiszen ahogy az már hosszú évek óta megszokott, a profi darts legrangosabb viadalának fináléját (noha még decemberben kezdik el a tornát) január első napjaiban játsszák le.
A PDC vagyis a Professional Darts Corporation, azaz a világszövetség elnöke Barry Hearn, no és csapata bő két évtizedes munkával a földkerekség egyik legnézettebb eseményévé varázsolta a tornát, és ma már szinte elképzelhetetlen magasságokba emelte a sportágat.
Természetesen a múltban ehhez olyan legendás versenyző is kellett, mint a rekordok sokaságát felállító angol Phil Taylor. A népszerűség magával hozta a pénzdíjak ugrásszerű emelkedését, ez a két fontos tényező pedig egyenesen vezetett ahhoz, hogy a világ összes pontján egyre komolyabb dartsos utánpótlás nője ki magát.
Márpedig ezt az idei vébé fényesen igazolta, hiszen a hétfő esti elődöntőben két olyan nemzetiségű fiatal játékos is a színpadra lépett, akik még nem jártak ilyen magasságokban. Noha a német Clemens és a belga Van den Bergh is sima vereséget szenvedett esélyesebb riválisától, a darts globális ereje és az ifjú tehetségek előretörése immár elvitathatatlan.
Különösen ha megnézzük, hogy a döntőbe jutott két világsztár, a holland Michael van Gerwen és az angol Michael Smith is csupán a harmincas éveik elején járnak, márpedig ebben a sportágban ez az életkor kifejezetten zsengének számít.
A világbajnokság kezdete előtt mindkét versenyző az esélyesek szűk körébe tartozott, az itt mutatott teljesítményük alapján pedig megkérdőjelezhetetlen hogy a két legjobb játékos mérkőzhet meg a nem kevesebb mint félmillió fontos első díjért.
Az esélyek bemutatásánál érdemes tisztában lenni azzal, hogy Michael van Gerwen korábban már háromszor a magasba emelhette a vb-trófeát, míg ellenfele mindezidáig „csak” vesztes döntőkben szerepelt. De ahogy mondani szokás, minden sorozat megszakad egyszer.
Tippmix esélylatolgatás rovatunkban – miután a tömeget mindketten hihetetlenül jól dobják – a 180-ak számára fogadnék.
Tipp: 180-ak száma, több mint 30,5 (1,81-es odds).
A döntőt 21 órától a Sport1 csatornán követhetjük figyelemmel.