Sporthírek

Sport hírek, elemzések és érdekességek. Sport rovatunkban követheted a kedvenc sportolóiddal, csapataiddal kapcsolatos legfrissebb híreket.

Döntés elhalasztva

Ahogyan az várható volt, a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó előtti állomása a rangjának megfelelően kőkemény küzdelmet hozott a Ferencváros csapata számára, és ez a bizonyos azeri túra csöppet sem volt kikapcsolódás.

Az még hagyján, hogy a zöld-fehérek több mint háromezer kilométert utaztak, de az sokkal nagyobb problémát jelentett, hogy az ellenfelük, egy bizonyos FK Qarabag az elmúlt években elég ütős keretet alakított ki. Magyarra fordítva immár nyolc esztendeje bejutott a csoportkörbe valamelyik nemzetközi kupában, sőt, ha már ott volt, néhány nagyon komoly skalpot is megszerzett. Ezek közül talán a legnagyobb az a két mérkőzés, amikor a spanyol bajnokság egyik legerősebb alakulata, az Atletico Madrid is csupán két sovány döntetlenre volt képes ellenük.

No, de visszatérve a tegnapi összecsapásra, magyar szempontból remekül indult a találkozó, ugyanis Boli bő fertályóra után egy fura, flipperesen pattogó labdát közelről a hálóba stukkolt, amely megnyugató vezetést jelentett. A hazaiak szemmel láthatóan megzavarodtak, ám hiába szédelgett az ellenfél, a zöld-fehérek nem vitték be a döntő csapást. Meg is lett a böjtje…

Az első játékrész hajrájában nagyjából huszonöt méterre szabadrúgáshoz jutott a hazai együttes, ám a lapos, eléggé helyezetlen lövés mégis megoldhatatlan helyzet elé állította a már a Slovan ellen is bizonytalankodó Dibusz Dénest, akinek a melléről kipattant a labda, hogy a közelben járó azeri csatár könnyűszerrel bevarrja az egyenlítést jelentő találatot.

Noha még a szünet előtt szerzett egy gólt a hazai alakulat, azt a videóbíró segítségével törölték, így döntetlennel vonulhattak pihenőre a felek. Hogy az öltözőkben milyen taktikai tanácsok hangzottak el, az örök rejtély marad, egy biztos, fordulás után inkább az embervadászat nevű játék dominált, így nem is lehetett más a találkozó vége, mint 1-1.

Hogy aztán ez mire lesz elég, az kérdés, ám jövő kedden a látottak és az időjárási előrejelzések alapján forró este vár ránk az Üllői úton…

Fotó: https://www.facebook.com/fradi.hu