Ma elérkezünk a sznúkeridény egyik legizgalmasabb pillanatához, vagy ahogy a brit szakírók hívják, a „Judgement day”-hez, magyarul az Ítélet napjához.
Persze lehetne többesszámban is fogalmazni, ugyanis ez a bizonyos „Judgement day” két napig tartja majd lázban a sznúker szerelmeseit.
Kedden és szerdán déli tizenkét órától a szokásoknak megfelelően tizenhat párban összesen harminckét versenyző lép asztalhoz, hogy megszerezze azt a hőn áhított győzelmet, amellyel résztvevői lehetnek a szombaton kezdődő világbajnokságnak.
Két-két részletben nyolc-nyolc összecsapást rendeznek, méghozzá tíz nyert frame-ig, és a tizenhat győztes jut be a tizenhat kiemelt mellé a harminckettes főtáblára.
Ám ne szaladjunk annyira előre, a versenynek immár negyvenöt esztendeje helyszínéül szolgáló sheffieldi Crucible Theatre csak szombaton nyitja meg kapuit.
Következzen tehát most egy kis esélylatolgatás a mai nyolc, izgalmasnak és fordulatosnak ígérkező találkozóhoz.
Nézzük a párosításokat:
Allan Taylor (angol) – Scott Donaldson (skót)
Noha Donaldson ranglistahelyezése sokkal előkelőbb, mint angol ellenfeléé (49. – 80.), ebben a meccsben bőven benne van a meglepetés lehetősége, Taylor ugyanis rutinos versenyző, ráadásul a selejtező kör egyik legjobb játékosát, Ricky Waldent győzte le, így az önbizalma is az egekben van.
Ellentétben a kilenc évvel fiatalabb Donaldsonnal, akiből éppen ez hiányzik, hogy a legjobbak közé léphessen.
Tippem: Allan Taylor
Dominic Dale (walesi) – Lyu Haotian (kínai)
Ezt a mérkőzést a generációk csatájának is nevezhetnénk, lévén a két játékos életkora között huszonhat esztendő van a walesi úriember javára. A rutin azonban itt nem sokat fog segíteni, a csodagyereknek induló, aztán kissé megtorpanó, rendkívül breakerős kínai ifjú magabiztosan fog nyerni.
Tippem: Lyu Haotian
Stephen Maguire (skót) – Zhou Yuelong (kínai)
Ez az egyik legjobban várt rangadó, két olyan játékossal, akiknek a tudásuk alapján a top tizenhatban lenne a helye. Azonban a skótot az érzelmi kitörései, míg a kínait a rosszul megválasztott taktikai lökései penderítették ki az elitből. Különösen Maguire esetében fájdalmas mindez, hiszen ő már a pályafutása vége felé jár, és azt még ő is elismeri, hogy közel sem futotta be azt a karriert, amelyre a tudása alapján rászolgált volna. Egy viszont biztos, aki innen továbbjut, bárkinek kellemetlen perceket okozhat a főtáblán.
Tippem: Zhou Yuelong
Michael White (walesi) – Jordan Brown (észak-ír)
A címben feltett kérdésem erre az összecsapásra vonatkozott, tudniillik a walesi fiatalember (képünkön) amatőrként van rangsorolva, miután két gyengébb szezont követően tavalyelőtt kiesett a profik táborából.
/Fotó és grafika: wst.tv/
Igen ám, de a harmincéves Michael valós tudása valahol a top húsz környéken van, nem véletlenül nyert korábban két pontszerző versenyt is. Mostani ellenfele huszonnegyedik ezen a bizonyos ranglistán, tehát könnyen rábökhetnénk, óh, egy elitjátékos az amatőr ellen, ez sima meccs lesz. És valóban, lehet, hogy sima lesz. De az amatőr javára.
Tippem: Michael White
Matt Selt (angol) – Thepchaiya Un-Nooh (thaiföldi)
Egy újabb slágermeccs, két kiváló játékos izgalmas és szórakoztató mérkőzése elé nézünk.
A nem is olyan régen, másfél éve még top tizenhatos, elképesztő tehetségű thai versenyző a COVID-időszakban érthető mélyrepülésbe kezdett, és ma már ott tart, hogyha nem jut be a vébére, minden bizonnyal elbúcsúzik a profik táborától.
Selt is nagyszerű játékos, a sznúker minden elemében kiváló, de úgy tűnik, hogy nem tartozik a győztes típusok közé. Azt hiszem, ezen a világbajnokságon sem változik meg mindez.
Tippem: Thepchaiya Un-Nooh
Tom Ford (angol) – Jamie Jones (walesi)
A támadójáték feltétlen hívei máris dörzsölhetik a tenyerüket, itt aztán röpködni fognak a nagy breakek.
A két játékos tudása és stílusa közel van egymáshoz, ám a ranglista ez esetben is csalóka. Jamie-nek ugyanis nem a selejtezőben kellene küzdenie, hanem a többi kiemelthez hasonlóan már csak gyakorolnia kellene a vébére. Nem baj, így is ott lesz.
Tippem: Jamie Jones
David Lilley (angol) – Ding Junhui (kínai)
Ebben a párosításban a legnagyobb a tudáskülönbség. Bár a jelenkori sznúker egyik legnagyobb alakja, az egykori világelső, tizennégyszeres pontszerző-győztes, Ding az édesanyja halála óta nehezen talál magára, és az elmúlt két idényben sorra érték a váratlan vereségek, tavasszal már mutatott valamit a zseniális tudásából, ezért úgy gondolom, hogy nem csupán ma, de majd a főtáblán is nagyszerű győzelmeket arathat. Mindenesetre nem jár jól az a kiemelt, aki őt kapja.
Tippem: Ding Junhui
Joe O’Connor (angol) – Ashley Hugill (angol)
A vébé legváratlanabb résztvevője kerül majd ki ebből a párharcból. Az csak egy dolog, hogy még egyikőjük sem szerepelhetett a Crucible-ban, de még pontszerző döntőt sem játszhattak soha. A selejtező korábbi köreiben viszont megtáltosodtak, és sokkal esélyesebb ellenfeleket győztek le.
A ranglistán O’Connor sokkal jobban áll (49. – 77.), de számomra Hugill játéka összeszedettebb, taktikusabb, márpedig életük meccsén ez fog dönteni. Akár 10-9-es végeredmény is lehet belőle.
Tippem: Ashley Hugill