Magyar idő szerint ma hajnalban, valamivel kettő óra után az angyalok városában, Los Angelesben kezdetét vette a világ legerősebb profi amerikaifutball-bajnoksága, a National Football League, röviden NFL.
A szokásoknak megfelelően a nyitó találkozót az aktuális címvédő vívhatta, méghozzá hazai pályán, így a néhány éve St. Louis-ból Los Angelesbe költöző Rams a saját közönsége előtt fogadhatta a kiváló erőkből álló és sikerre éhes Buffalo Bills együttesét.
Miután a Super Bowl győztesei a mérkőzés előtt kiünnepelték magukat, és megkapták a bajnoki címért járó gyűrűiket, elkezdődött a találkozó, amely aztán cseppet sem olyan mederben folyt, mint ahogy azt a kaliforniaiak elképzelték.
Meglehet, bemutatkozáskeppen valóban kőkemény, a fogadóirodák szerint a bajnoki címre legnagyobb eséllyel pályázó ellenfél jutott nekik, arra még a legpesszimistább Rams-fanok sem gondoltak volna, hogy ezen a csütörtöki rangadón nemes egyszerűséggel a földbe döngölik kedvenceiket.
Bár az első két negyedben még tartotta magát a Stafford irányította alakulat, ám a 10-10-es félidei állás már előrevetítette, hogy a végén komoly gondjaik lehetnek.
Így is lett, mert amíg a harmadik negyedet követően a Bills irányítója, Josh Alllen néhány hosszabb átadást is elővarázsolt a kelléktárából, három touchdownt szerezve, addig hazai oldalon leginkább a labdák eladásában jeleskedtek.
Nem is lehetett más a vége, mint súlyos 31-10-es vereség, amely a mindenkori bajnoki címvédő második legsúlyosabb veresége a nyitó fordulóban.
Ám a szezon hosszú, nem kell féltenünk a Los Amgeles Rams alakulatát, minden bizonnyal már a jövő héten kiköszörülik a csorbát.
A szezon és a meccsdömping aztán vasárnap indul be igazán, akkor három idősávban tucatnyi meccset rendeznek, amelyek közül az Arena4 egyet-egyet élőben sugároz majd.
Megcsodálhatjuk Tom Brady csapatát, a Tampa Bay Buccaneers-t, és újra láthatjuk a kamsasi Mahomes szédületes mélységi passzait, szóval érdemes lesz bekapcsolni a készülékeket.