Sporthírek

Sport hírek, elemzések és érdekességek. Sport rovatunkban követheted a kedvenc sportolóiddal, csapataiddal kapcsolatos legfrissebb híreket.
Dakar 2023

Francia siker a harmadik szakaszon

A francia Guerlain Chicherit autózta a legjobb időt a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali kedden rendezett harmadik szakaszán.

Chicherit – honfitársa, Alex Winocq navigálásával – öt perccel előzte meg az Orlando Terranova, Alex Haro Bravo argentin, spanyol duót, illetve nyolc és fél perccel a Jazid al-Radzshi, Dirk von Zitzewitz kettőst. A szaúdi, német páros az összetett második helyén áll a címvédő és az első helyet az etapon átvevő katari Nasszer al-Attijah – és francia navigátora, Mathieu Baumel – mögött. Az eddig éllovas spanyol Carlos Sainz technikai hiba és navigációs problémák miatt kicsúszott az első tízből.

A motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders nyerte a szakaszt, egyúttal átvette a vezetést összetettben az amerikai Mason Kleintól.

A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió – a Qualisport Racing tájékoztatása szerint – a 16. időt teljesítette a kamionosok között. A kategória versenyzőinek jelentős részét már a 447 kilométeresre tervezett menet 335. kilométerénél kiintették a sivatagban zuhogó eső miatt.

A résztvevőknek a prológgal együtt csaknem 5000 kilométernyi gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük a jövő vasárnapi célba érkezésig. A viadal teljes távja az összekötő szakaszokkal együtt több mint 8500 kilométer.

Eredmények:

3. szakasz, al-Ula – Ha’il (447 km gyorsasági):

autósok:

1. Guerlain Chicherit, Alex Winocq (francia, Prodrive) 3:22:59 óra
2. Orlando Terranova, Alex Haro Bravo (argentin, spanyol, Prodrive) 5:04 perc hátrány
3. Jazid al-Radzshi, Dirk von Zitzewitz (szaúdi, német, Toyota) 8:30 p h.

az összetettben:

1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota) 12:20:35 óra
2. al-Radzshi, Von Zitzewitz 13:19 perc hátrány
3. Simon Vitse, Frederic Lefebvre (francia, Md) 24:53 p h.

motorosok:

1. Daniel Sanders (ausztrál, GasGas) 4:24:15 óra
2. Skyler Howes (amerikai, Husqvarna) 6:19 perc hátrány
3. Mason Klein (amerikai, KTM) 6:59 p h.

az összetettben:

1. Sanders 14:05:38 óra
2. Klein 4:04 perc hátrány
3. Kevin Benavides (argentin, KTM) 6:53 p h.

Szerdán a Ha’il környéki 574 kilométer megtétele vár a versenyzőkre, a mért szakasz 425 kilométer lesz.

Forrás: MTI; Fotó: RedBull.com