A remény hal meg utoljára, hangzik fel oly gyakran az élet minden területén ez a kissé elcsépelt és közhelyszerű, ám a bajba jutottak számára mindenképpen vigaszt nyújtó kijelentés, amelyet egyre sűrűbben hallhatunk a Hungária körút környékén sétálva.
Ma este nyolc órától pedig duplán értelmet nyernek ezek a szavak, amikor az MTK labdarúgói kifutnak a vadonatúj Hidegkuti Nándor stadion zöld gyepére, hogy megszerezzék a létfontosságú három pontot a hozzájuk képest kevésbé veretes futballmúltú Mezőkövesd gárdája ellen.
Igen ám, de huszonnyolc forduló elteltével Cseri Tamásék nem kevesebb mint nyolc ponttal előzik meg Márton Gábor tanítványait, akik a legjobb, még nem kieső helyen álló Kispesthez képest is hat egységnyi hátrányban vannak, amely az álmoskönyvek szerint nem sok jóval kecsegtet.
Nem túl rózsásak tehát a kék-fehérek kilátásai, de abban az esetben, ha ma sem nyernek, már április közepén végleg lemondhatnak a bennmaradásról szőtt álmaikról. Úgyhogy a feladat adott, megkapaszkodni az utolsó szalmaszálban, legyőzni a borsodiakat, aztán utolsó vérig küzdeni az elsőosztályú tagságért.
Noha a kiesés szele a közelmúltban már többször meglegyintette az MTK-t, aligha ilyen szezont képzeltek el a Hungária körúton a legendás Mágus, vagyis a Verebes József vezette csapat bajnoki címének harmincötödik évfordulója alkalmából.
Persze, a játékosállomány akkor klasszisokkal jobb volt, de azért amikor a Győrből két bajnoki aranyéremmel a nyakában és gólzáporos győzelmekkel a tarsolyában érkező mesteredző 1986 őszén átvette a csapatot, a kék-fehérek pontosan ugyanabban a pozícióban szerénykedtek, ahol manapság.
A kiesők pozíciójában.
Akkor a Mágus – akit nem véletlenül hívtak így – valóban földöntúli csodát tett, és néhány hónap elteltével a dobogó legfelső fokára kormányozta az együttest. Manapság viszont jóval kevesebbel, néhány apró győzelemmel is beérnék az MTK végsőkig kitartó, és valljuk be, sokkal többet érdemlő hívei…
De lám, ezek sem akarnak teljesülni.
Mivel a szurkolóknak más lehetőségük nem maradt, utolsó esélyként csupán egyet tehetnek. Mégpedig imádkozni érte, hogy a felejthetetlen emlékű Verebes mester szelleme megérezze a közelgő bajt, és ma este megjelenjen a stadion felett, hogy fekete cilinderéből elővarázsolja a siker titkos receptjét
És akkor megint újra minden szép lesz a Hungária körúton…
A nagy tétre való tekintettel a Tippmix esélylatolgatás rovatunkból a mérkőzés gólszáma: 2,5 gól alatt (1,85-ös odds) kimenetelt ajánlanám.
A találkozótt az M4 sportcsatorna élőben közvetíti.