Ma délután a két elődöntővel folytatódik a férfi teniszezők idei második Grand Slam tornája, a Francia nyílt bajnokság, közismertebb nevén a Roland Garros.
Azt már a 128-as tábla sorsolásának pillanatában tudni lehetett, hogy a legjobb négy között különleges párosítások várnak majd a sportág szerelmeseire, miután a két nagyágyú, a tizenháromszoros győztes Rafael Nadal és a címvédő, egyben világelső Novak Djokovics egy negyedbe került, így csak az egyikőjük juthatott el az elődöntőbe.
Ezt a párharcot aztán egy felejthetetlen, éjszakába nyúló ütközetben a spanyol salakkirály nyerte meg, így ő készülhet az Alexander Zverev elleni elődöntőre, amely legfeljebb első látásra tűnhet könnyűnek, a német játékos ugyanis évről évre rengeteget fejlődik, és saját bevallása szerint készen áll élete első Grand Slam diadalára.
Nos, ehhez először azt az embert kellene legyőznie, aki már minden létező rekordot megdöntött a torna történetében.
A másik elődöntő párosítását jóval nehezebb lett volna megtippelni a rajton, de elnézve a két idáig jutott teniszező formáját, cseppet sem meglepetés, hogy a rutinos Marin Cilic és a feltörekvő Casper Ruud nézhetnek farkasszemet egymással.
A 2014-es US Open győztes horvát klasszis az első meccse óta (éppen a hosszú sérüléséből visszatérő Balázs Attila ellen) a régi önmagát idézi, így nem csoda, hogy Fucsovics Marci, vagy a világranglista második helyezettje, az orosz Medvegyev sem tudta felvenni a versenyt bombaerős szerváival és tenyereseivel.
A nyolc között aztán jött a dráma, a szintén orosz Rubljov alaposan megizzasztotta, de Cilic a döntő játszma rövidítésében olyan tenisszel rukkolt elő, amelyre még a legnagyobbak is elismerősen bólogattak.
Ellenfele az a norvég Casper Ruud lesz, aki szép lassan beverekedte magát a top tízbe, és akinek egyértelműen a salak a kedvenc borítása. Meglehet, az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy Grand Slam tornákon még sosem járt ilyen magasságokban.
Tippmix esélylatolgatás rovatunkban a fogadóirodák által esélytelenebb teniszezőket a magam módján megvédve a Zverev, illetve a Cilic nyer legalább egy játszmát kimenetelt javasolom (1,52 és 1,36 a két odds, összekötve 2,07).
A mérkőzéseket az Eurosport 14.45-től élőben közvetíti.