Ma délután 14 órától kezdetét veszi a legjobb férfi teniszezők évadzáró versenye, az ATP Finals, amelyet szokás világbajnokságnak is nevezni.
Az egyhetes viadalnak Torinó ad otthont, és a szokásoknak megfelelően a világranglista első nyolc helyezettje csap össze, az átlagos tenisztornákkal ellentétben nem egyenes kieséses rendszerben, hanem két négyfős csoportban körmérkőzéses, vagyis round robin formátumban. Innen az első két helyezett jut tovább az elődöntőbe, hogy annak győztesei megmérkőzhessenek a nem kevesebb, mint 2 200 000 dolláros fődíjért, amelyhez még hozzáadódik a csoportban megszerzett győzelmekért járó 383 000 dollár is, ha pedig valaki veretlenül nyeri meg a versenyt, az 4 740 300 dollárt tehet zsebre.
A tét tehát nem kicsi, ám a tenisz legnagyobb alakjai elsősorban a trófeákért küzdenek, mint ahogy erről egész évben megbizonyosodhatunk. A két négyes csoport beosztása igen pikáns találkozóknak ad helyet, hiszen a Zöld csoportban megismétlődik az idei Roland Garros döntője Nadal és Ruud között, míg a Pirosban összekerült a két orosz klasszis, Medvegyev és Rubljov, ráadásul itt találjuk a szerb Novak Djokovicsot is, akit tavaly éppen Medvegyev fosztott meg a naptári Grand Slamtől.
Sajnálatos hír, hogy az ifjú világelső, Alcaraz sérülés miatt nem indulhat a tornán, de hiányozni fog a címvédő Zverev is, aki még a US Openen szenvedett horrorisztikus bokasérülést, így mindkettőjüket csak a következő szezonban láthatjuk viszont a pályákon.
Ma két találkozóra kerül sor, először a tehetséges kanadai, Auger Aliassime a norvég Ruuddal néz farkasszemet, majd 21 órától Nadal lép színre a kiválóan adogató amerikai Fritz ellen.
TIPPMIX ESÉLYLATOLGATÁS:
A minden borításon kiválóan játszó szerb Novak Djokovics végső győzelmére tippelnék, hiszen őt az oltatlansága miatt idén sem az Australian, sem a US Openen nem engedték indulni, úgyhogy alaposan ki lehet éhezve egy rangos trófea megnyerésére. Márpedig ő még jóllakottan is rendkívül veszélyes, hát még üres gyomorral… (2,37-es odds).
A tornát az Eurosporton követhetjük figyelemmel.