Kedden ismét a nemzeti válogatottaké lesz a főszerep a futball világában. Az egész napon át tartó meccsdömping sok kérdésre választ ad, amelyek közül a legfontosabb, hogy hét válogatott is megváltja a repülőjegyét a november 21-én rajtoló katari labdarúgó-világbajnokságra.
Noha mindegyik kontinensen a hajrához érkezett a selejtezők sorozata, az említett hét kvótát két földrész, Afrika és Európa gyűjti be, méghozzá előbbi öt, utóbbi két helyet elfoglalva.
Foglalkozzunk most a mi csoportunkból továbblépő lengyelek pótselejtezőjével.
LENGYELORSZÁG – SVÉDORSZÁG
Chorzówban két olyan csapat találkozik, amelyik a legutóbbi vb-n is részt vett, ám az oroszországi tornáról a skandinávok őrizhetnek szebb emlékeket, miután a csoportkörben búcsúzó lengyelekkel ellentétben nem csupán továbbjutottak, hanem a negyeddöntőig meneteltek.
A kedd esti összecsapáson viszont több minden szól a Lewandowski vezette hazaiak mellett. A két legfontosabb tényező, hogy ők lehetnek a pályaválasztók, illetve hogy az oroszok kizárása miatt számukra nem volt „elődöntő”, így pihentebben vehetik fel a harcot a svéd gárda ellen.
Janne Andersson legénysége ráadásul vért izzadva, hosszabbításban kerekedett felül a csehek ellen, és most 120 perc fáradtságával a lábukban, idegenben kellene bravúrt véghezvinniük. Bizony, nyugodtan nevezhetjük bravúrnak az esetleges vendéggyőzelmet, ugyanis a derék svédek nem muzsikálnak fényesen, ha elhagyják az otthonukat. Jó példa erre, hogy a legutóbbi három idegenbeli vb-selejtezőjüket kivétel nélkül elveszítették.
Ám, hogy a sárga-kékek szurkolóinak is legyen mibe kapaszkodniuk a kezdő sípszó felhangzása előtt, arról a két csapat egymás elleni mérlege van a segítségükre.
Ebben a statisztikai rovatban ugyanis szinte kiakad a mérleg nyelve, akkora a skandinávok fölénye. Elég csak annyit említeni, hogy az ebben az évszázadban lejátszott mind a hat mérkőzésüket az északiak nyerték meg.
Ám hogy mennyire sikerült kipihenniük magukat Forsbergéknek, az ma este 20.45-től kiderül, egy azonban bizonyos, a kispadjukon ott ül majd a csodafegyver, Zlatan Ibrahimovic, akit minden bizonnyal be is fog vetni a kapitány. Márpedig a veterán csatár a fontos és szépségdíjas gólok embere…
Mi, semleges nézők viszont egyetlen dolgot nagyon sajnálhatunk. A két szupersztár, Lewa és Ibra közül az egyik csak külső szemlélője lehet a futball négyévenként megrendezett ünnepének.