Sporthírek

Sport hírek, elemzések és érdekességek. Sport rovatunkban követheted a kedvenc sportolóiddal, csapataiddal kapcsolatos legfrissebb híreket.
NBA

Kialakult az NBA-döntő párosítása

Az észak-amerikai kosárlabda bajnokság, vagyis az NBA rájátszásában ma hajnalban eldőlt, hogy a Boston Celtics gárdája csatlakozhat a már korábban döntőbe jutó Golden State Warriors együtteséhez, hogy eldöntsék, melyik csapat lesz a 2021-2022-es idény bajnoka.

Steve Kerr tanítványai a Luka Doncic vezette Dallas Mavericks testén keresztül váltották meg a belépőjegyüket a nagydöntőre, ráadásul a vártnál sokkal simábban, hiszen a texasiak csupán 0-3-nál tudtak megnyerni egy összecsapást.

A kaliforniaiak tehát fújhattak néhány napot, miközben a Keleti főcsoport döntőjében vért izzadt a két, még játékban maradt alakulat, vagyis a Boston Celtics és a Miami Heat.

Az elsősorban a parádés védőmunkáról emlékezetes párharc a végsőkig elhúzódott, a felek 3-3-nál érkeztek vissza Floridába, hogy egy mindent eldöntő hetedik meccsen egyenesítsék ki a még meglévő kérdőjelet, azaz, hogy melyikük folytathatja a rájátszást és melyikük mehet idő előtt szabadságra.

Ahogyan a párharc előző mérkőzésein, ezúttal is elképesztő csata alakult ki minden egyes labdáért, minden egyes dobóhelyzetért, ezért egyáltalán nem volt meglepő, hogy a kosárlabda küzdő jellege dominált.

A találkozót a vendégek kezdték jobban, és hamar kétszámjegyűre duzzasztották a különbséget.
Erik Spoelstra fiai azonban még időben észbe kaptak, és elsősorban Jimmy Butler remeklésének köszönhetően mindössze hatpontos hátránnyal mehettek a nagyszünetre.

Ám a folytatás egyáltalán nem a hazaiak szája íze szerint alakult, miután a Celtics remek csapatjátékkal, Jayson Tatum, Marcus Smart és Jaylen Brown kosaraival újra tíz pont fölé hízlalta a különbséget.

Hullámzott az összecsapás, a Heatnek esze ágában sem volt látótávolságon kívül engedni a vendégeket, de hiábavaló volt minden erőfeszítésük, egyenlíteni, vagy fordítani már nem sikerült.

A végeredmény 100-96 lett a Boston javára, amely ezer sebből vérezve próbálhatja megállítani a Stephen Curry vezette „Dubs-ot”.

A négy nyert mérkőzésig tartó nagydöntő első találkozójára magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradóra, három órakor kerül sor San Franciscóban, a Golden State Warriors pályaválasztásával.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)