Sporthírek

Sport hírek, elemzések és érdekességek. Sport rovatunkban követheted a kedvenc sportolóiddal, csapataiddal kapcsolatos legfrissebb híreket.
Sopron Basket

Kikapott Spanyolországban a Sopron

A címvédő Sopron szoros csata végén 63-60-ra kikapott a Girona vendégeként kedden késő este a női kosárlabda Euroliga negyedik fordulójában.

A soproni együttes ezzel három siker után első vereségét szenvedte el a mostani kiírásban, míg legyőzője hozzá hasonlóan 3/1-es mérleggel áll.

Női Euroliga, B csoport, 4. forduló

Girona (spanyol)-Sopron Basket 63-60 (11-21, 21-14, 12-10, 19-15)
—————————————————————–
a magyar csapat legjobb dobói: Brooks 15, Fegyverneky 12, Kunek 12

A címvédő soproniak remekül indították a meccset, az első negyedben egyértelműen az ő akaratuk érvényesült. Különösen a csapat védekezése volt erős, így tízpontos előnyben zárta az első tíz percet (21-11).

A második szakaszban a spanyolok játéka feljavult, míg a magyar bajnok játékosainak koncentrációja csökkent, védekezésben és támadásban is a korábbinál többet hibáztak, különösen a negyedik második felében, a Girona ezért a nagyszünetre három pontra csökkentette hátrányát (35-32).

A harmadik negyedben az együttesek egyaránt elsősorban kemény védekezésükkel tűntek ki, mindkét oldalon nagyon meg kellett harcolni a dobóhelyzetekért, a kísérletek többsége pedig pontatlan volt. A szakaszban végig fej fej mellett haladtak a csapatok, a magyarok pedig egy pontot tudtak megőrizni előnyükből az utolsó játékrészre.

A negyedik tíz perc elején néhány kosárváltás után a hazaiak percei következtek, a Sopron szinte minden támadása eredménytelenül zárult, melyet kihasználva a Girona átvette a vezetést. Ellépnie ugyanakkor nem sikerült a házigazdának, a soproniak tartották a lépést, többször is egyenlítettek, de a vezetést már nem tudták átvenni, az utolsó percben pedig a Girona három értékesített büntetővel és kiváló védekezéssel kicsikarta a győzelmet.

korábban:

A csoport:

Atomerőmű KSC Szekszárd-Olimpiakosz (görög) 78-69 (18-12, 11-21, 19-16, 30-20)

Forrás: MTI; Fotó: facebook.com/hajrasopron – Tóth Zsombor
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)