Ma este 21 órától folytatódik a versenyfutás a spanyol bajnoki címért, amely egyre inkább úgy fest, hogy a két legnagyobb csapat, a Real Madrid és a Barcelona belügye lesz.
A két nagyágyú közül a 11. fordulóban a királyi gárda játszik korábban, így akárcsak a hétközi játéknapon, újra hatpontos előnyre tehet szert. Ehhez nem lesz más dolga, mint legyőzni a történetének egyik leggyengébb szezonkezdését produkáló Sevilla együttesét, amely szégyenszemre az alsóházban, a kiesőzónától csupán két pontra, mindössze a 12. pozícióban található.
Vajon van-e ennél nagyobb országos egyes?
Könnyen rábólinthatunk, hogy nincs, ez a hét legnagyobb fixe, és a friss Aranylabdás Benzema vezette „blancók” könnyűszerrel legyőzik az andalúz alakulatot. De ha jobban belegondolunk, akkor óvatosabbá válhatunk, hiszen a vendégek egy új szakvezető irányításával érkeznek a fővárosba, ráadásul a frissen kinevezett argentin mester, Sampaoli dicsőséglistáján olyan eredmény is szerepel, mint a Chile válogatottjával megnyert Copa America.
Mindez azonban aligha zavarja meg Carlo Ancelotti legénységét, előttük hazai pályán csupán egyetlen cél lebeghet, mégpedig a három pont begyűjtése. Különösen annak tudatában lehet igaz mindez, hogy a Bajnokok Ligájában nem fenyegeti veszély a továbbjutásukat, talán már a záró forduló előtt hátradőlhetnek.
Bezzeg Sevillában a nemzetközi porondon sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezték, kedvenc terepükön, az Európa Ligában – amelyet az elmúlt másfél évtizedben hatszor is megnyertek – két fordulóval a csoportkör vége előtt öt pont a hátrányuk a még továbbjutó helyen álló Borussia Dortmunddal szemben, vagyis nagyon úgy fest, hogy már csak a kvartett harmadik helye és az ezzel járó Konferencia Liga pozíció lehet a realitás számukra.
Igaz, ezt a kupát még úgysem nyerték meg…
Várható kezdőcsapatok:
Real Madrid: Courtois; Carvajal, Militao, Alaba, Mendy; Modric, Tchouameni, Kroos; Valverde, Benzema, Vinicius.
Sevilla: Bono; Navas, Montiel, Marcao, Telles; Gomez, Gudelj, Isco, Delaney, O Torres; Lamela.
Tippmix esélylatolgatás rovatunkban a gólszámokra hívnám fel a figyelmeteket, méghozzá a 3,5 fölött kimenetelre.