Sporthírek

Sport hírek, elemzések és érdekességek. Sport rovatunkban követheted a kedvenc sportolóiddal, csapataiddal kapcsolatos legfrissebb híreket.
Newcastel - M. United

Megcsípik a szarkák a világ legjobbját?

Ma este fél hétkor a labdarúgás szerelmesei észak-kelet Anglia, közelebbről Newcastle felé fordítják a figyelmüket, ahol a helyi kedvencek, becenevükön a „Szarkák” a néhány hete immár hivatalosan is a világ legjobb futballklubjává avanzsált Manchester Cityt látják vendégül.

A címvédő rozsdásan kezdte a szezont, így a két legfőbb riválisa, a Liverpool és az Arsenal kissé elhúzott, de Guardiola legénysége az év végéhez közeledve magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és még időben nyomába eredt a két trónkövetelőnek. Mindez olyannyira jól sikerült az égszínkékeknek, hogy már csak öt pont a hátrányuk, ráadásul úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak a listavezetőhöz képest.

Azonban ez a mai összecsapás mindennek nevezhető, csak sétagaloppnak nem. Legalábbis a Newcastle hazai mérlege erre enged következtetni. Igaz, a City ellen viszont meghökkentő mélyrepülést mutatnak be a Szarkák az elmúlt években, hiszen a legutóbbi harminckét találkozójukból mindössze egyetlen egyet (!) nyertek meg, de az is már több mint négy esztendeje történt.

A formájuk sem túl üdvözítő, az elmúlt év végét zsinórban három vereséggel zárták, amelyek közül talán a Nottingham elleni hazai fiaskó fájhatott a legjobban. Ám új év, új remények, tartja a mondás, és úgy látszik, hogy ezt a St. James’ Park környékén is jól ismerik, ugyanis az új esztendőt egy nagyszerű idegenbeli győzelemmel köszöntötték, midőn az FA Kupában magabiztosan fektették két vállra a Sunderland együttesét.

A Manchester City viszont más kávéház, ezúttal lehet, hogy még a száz százalékos teljesítmény is kevés lesz. És ez még akkor is igaz, ha a vendégek soraiban többen is kisebb sérüléssel, illetve betegséggel bajlódnak, így elképzelhető, hogy tartalékos tizeneggyel kénytelenek nekivágni a forduló rangadójának. Noha a belga irányító, Kevin de Bruyne hosszú kényszerpihenője után ismét bevethető, az elmúlt hetekben kidőlt a sorból a norvég gólkirály, Erling Haaland, és kérdésessé vált Bernardo Silva, Grealish és Akanji játéka is.

Ám a világ legjobbjának így sem kell tartania senkitől…

Várható összeállítások:

Newcastle United: Dubravka – Trippier, Schar, Botman, Burn – Longstaff, Guimaraes, Miley – Almiron, Isak, Gordon

Manchester City: Ederson – Walker, Dias, Ake, Gvardiol – Rodri, Kovacic – Bernardo, Foden, Grealish – Alvarez

Tippmix esélylatolgatás rovatunkban a vendégek győzelmét ajánlanám, amelyet nem csupán a tudásbeli különbséggel, hanem az elképesztően egyoldalú egymás elleni mérleggel támasztanék alá.

A mérkőzést a Match4 sportcsatorna élőben közvetíti.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)