Tegnap két futballcsapatunk is pályára lépett a nemzetközi kupák küzdelmeiben, méghozzá a playoffban, tehát mindkét alakulat a csoportkörért szállt harcba. Az ellenfelek láttán a szakemberek úgy számoltak, hogy amíg a Ferencváros minden bizonnyal legyőzi az Írországból érkező Shamrock Rovers gárdáját, a Fehérvár legfeljebb egy tisztes helytállásban reménykedhet a német bajnokságban vitézkedő 1. FC Köln együttesével szemben.
Miután az Európa-Liga csoportkörébe igyekvő Üllői úti alakulat játszott elsőként, a zöld-fehérek mérkőzése után valóban úgy festett, hogy nem tévednek a szakemberek, hiszen Csercseszov mester tanítványai minden különösebb megerőltetés nélkül ütötték ki 4-0-ra a jobb sorsra érdemes szigetországiakat.
A szurkolók féltették is a fehérváriakat az esti meccs előtt, mert a papírforma ott is sima hazai győzelmet sejtetett. Nos, az aggódó pillantások még gyakoribbak lettek, miután a németek megszerezték a vezetést, és ekkor úgy tűnt, hogy nincs ami megállítsa őket.
Aztán a viharfelhők teljesen váratlanul eltűntek, és egy súlyos kölni szabálytalanságot követően már pislákolni kezdett a fény a sötét alagút végén.
Noha tudjuk, hogy egy piros lap a labdarúgásban még nem jelenti egyből azt, hogy az emberelőnybe kerülő csapat megfordítja az állást, ez a bravúr ezúttal percek alatt, még az első felvonásban megtörtént.
Előbb Zivzivadze fejelt csodálatos gólt, majd Dárdai Palkó pókhálózta le a kölni kapu jobb felső sarkát, így a Vidi vonulhatott boldogabban pihenőre.
Ám negyvenöt perc még hátravan, gondolhatták a hazaiak, de a teljes második félidőben sem sikerült egyenlíteniük, ezzel a mieink kisebbfajta csodát végrehajtva idegenben nyertek. Mindez hatalmas fegyvertény a magyar bajnokságban edződő fehérvári játékosoktól, és a szakmai stábtól, hiszen mégiscsak a kontinens egyik topligájának neves képviselőjét fektették két vállra.
Ám az igazi hőstetthez még egyszer fel kell kötni a gatyákat, össze kell szorítani a fogakat, tudniillik jövő héten már jön is a visszavágó, és abban biztosak lehetünk, hogy a németek nem adják fel, es győzni jönnek a királyok városába.
Ám mi két magyar csapatot szeretnénk látni a csoportkörben…