Nagy fordulat állt be a korábban súlyos eltiltásban részesülő Paul Pogba ügyében. A sport365.hu szúrta ki, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) jelentősen csökkentette a világbajnok francia középpályás négy éves büntetését.
Pogba még 2023 nyarán bukott meg egy szúrópróbaszerű doppingellenőrzésen. Akkor az általa adott mintában a határérték feletti volt a dehidroepiandroszteron-szint, ami serkenti a tesztoszteron termelést.
A Juventus és a Manchester United csapataiban egyaránt többször megforduló játékos már akkor hangoztatta, hogy szándékosan soha nem szedett olyan szert, amely szembe menne a doppingelőírásokkal. Pogba ezért fellebezést nyújtott be, amit most tárgyalt a CAS.
A meghallgatás után jelentősen csökkentették a francia klasszis büntetését. Eredetileg 2027-ben, 34 évesen térhetett volna vissza a pályára, ám a döntés értelmében jóval hamarabb visszatérhet. A szankciót 18 hónaposra mérsékelték, így jövő januártól már edzhet, márciusban pedig már pályára is léphet.
Pogba egyébként eltiltása ellenére is a Juventus alkalmazásában maradt, ám fizetést nem vett fel a büntetése letöltésének megkezdése óta.
(Kiemelt kép: Getty Images)