Sporthírek

Sport hírek, elemzések és érdekességek. Sport rovatunkban követheted a kedvenc sportolóiddal, csapataiddal kapcsolatos legfrissebb híreket.
Ronnie O'Sullivan

Ronnie O’Sullivan visszatér

A sznúker szerelmesei pontosan két hónapja számolják vissza a napokat, hogy a hetedik világbajnoki címét követően újra láthassák játék közben a sportág legnagyobb alakját, Ronnie O’Sullivant.

Remek hírem van számukra, most már csupán néhány órát kell kibírniuk, és feltűnik a színen a Rocket becenévre hallgató játékos, aki a múlt héten elkezdődött, és ma 13 órától folytatódó Championship League küzdelmeihez csatlakozik.

Ronnie csoportját – – ahol három ellenfél várja – még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük erősnek, így minden bizonnyal könnyed győzelmekkel szórakoztatja majd a szurkolóit, ennek ellenére mégis érdemes megismerkednünk a kvartettjével, hiszen a másik három játékos csak szökőévenként kerül a képernyőre.

Az első összecsapást az ellen a pakisztáni Farakh Ajaib ellen vívja, aki mindössze a 99. a világranglistán, és két profi szezont követően sem sikerült még egymás után két mérkőzést nyernie.

A következő találkozója talán kissé nehezebbnek ígérkezik, tudniillik az az Alfie Burden várja, aki eddig nem kevesebb, mint huszonöt szezont töltött el profiként. Meglehet, ez a negyedszázad nem éppen az ő sikereitől volt hangos, azért fénykorában akadt egy-két villanása, mint például a 2018-as Scottish Openen, ahol többek között legyőzte Peter Ebdont, Marco Fút és John Higgins-t, amellyel egészen a negyeddöntőig jutott.
Az elmúlt két szezonja viszont katasztrofálisra sikeredett, így ma már csak a 115. helyen szerénykedik.

Úgy gondolom, hogy Ronnie ellenfelei növekvő erősorrendben követik egymást, ugyanis a harmadik, vagyis a záró találkozója tűnik a legnehezebbnek, lévén a fölöttébb tehetséges Alexander Ursenbacher próbálja megállítani a hétszeres világbajnokot.

A huszonhat esztendős svájci fiatalember kiváló támadójátékos, ám a taktikai repertoárja elég szegényes, ezért eddig csak részsikerek szegélyezték pályafutását. Igaz, az ezekről a részsikerekről szóló könyvben az első fejezet éppen arról szól, hogy minden idők legjobb játékosát mind a két eddigi találkozójukon legyőzte.

A mai torna különleges lebonyolítását figyelembe véve (3 nyertes meccsek, de ha 2-2-re alakul az állás, akkor döntetlennel végződik a meccs) ez a veretlenségi sorozat akár folytatódhat is.

Ám úgy hiszem, hogy Ronnie O’Sullivan tenni fog róla, hogy megszakítsa ezt a meglepő nyeretlenséget, és (mivel csak az első helyezett jut tovább) akár csak az első két mérkőzését, ezt is hozni fogja, ezzel magabiztosan megnyerve a csoportját.

A tornát a Sport1 csatornán tekinthetjük meg.

Fotó: Zac Goodwin/PA Wire/dpa