Két mérkőzés maradt mára a Spanyol Kupa hétközi fordulójából, ráadásul éppen a két legnépszerűbb csapat, a Real Madrid és ősi riválisa a Barcelona lép pályára.
A múlt heti szaúd-arábiai Szuperkupa döntő után azonban most nem egymással találkoznak, hanem két sikerre éhes ellenlábas otthonában vendégeskednek. De amíg a Barcelona egy harmadik ligás kiscsapattal, a Ceutával szemben toronymagas favoritnak számít, addig a királyi gárda azzal a Villarreallal néz farkasszemet, amelyik éppen a legutóbbi összecsapásukon győzte le őket.
Ennek apropóján előhozakodhatunk az örök bölcsességel, miszerint kétszer egymás után nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, és valószínűleg Carlo Ancelotti is eképpen gondolkodik, ám a fővárosiak formája enyhén szólva sincs az egekben, ezért a legkevésbé sem jelenthetjük ki, hogy ennek a párharcnak a bajnoki címvédő lenne az esélyese.
A gyenge forma pedig nem csupán a Sárga tengeralattjárók elleni fiaskó alkalmával mutatkozott meg, hanem a Közel-Keleten lejátszott két Szuperkupa összecsapáson is, hiszen annak ellenére, hogy az elődöntőből még tizenegyesekkel továbbvergődtek, már akkor is csikorogtak a fogaskerekek.
De hát mit mondjunk akkor a Barcelona elleni vasárnapi döntőről, ahol már az elején tisztán látszott, hogy a két nagy rivális ezúttal nem lesz egy súlycsoportban, és amelyet végül a katalánok 3-1-re nyertek meg.
Várható összeállítások:
CEUTA – BARCELONA
Ceuta: Montagud – Garcia, Lafarge, Gutierrez, Macias – Reina, Lopez – Gonzalez, Cuevas, Redondo – Rios
Barcelona: Pena – Bellerin, Garcia, Christensen, Alba – Roberto, Kessie, Torre – Raphinha, Torres, Fati
VILLARREAL – REAL MADRID
Villarreal: Reina – Foyth, Albiol, Torres, A. Moreno – Capoue, Morlanes, Parejo – Chukwueze, Moreno, Pino
Real Madrid: Courtois – Odriozola, Militao, Nacho, Mendy – Kroos, Camavinga, Ceballos – Rodrygo, Benzema, Vinicius Jr.
Tippmix esélylatolgatás rovatunkban a Villarreal – Real Madrid döntetlen kimenetelt ajánlanám (3,40-es odds).
A Barcelona mérkőzését a Sport1-en 20 órától, míg a Real Madrid találkozóját a Sport2-n 21 órától tekinthetjük meg.