Nem véletlenül idézem a címben a The Beloved együttes 1992-es világslágerét, amely nem csupán fülbemászó dallamáról, hanem esztétikus látványt nyújtó videoklipjéről is emlékezetes maradt.
A címben szereplő Harmony ugyanis tegnap este Londonban életre kelt, és mitagadás, valóban kellemes pillanatokat szerzett a tenisz szerelmeseinek.
Történt ugyanis, hogy egy bizonyos Harmony Tan nevű, ázsiai felmenőkkel bíró francia hölgy életében először léphetett pályára Wimbledonban, a világ legynagyobb presztízsű teniszversenyén, ráadásul azonnal a telt házas centerpályán.
Természetesen az előkelő helyszín és az óriási érdeklődés nem a világranglista 115. helyén álló játékosnak, hanem az ellenfelének, a női tenisz legnagyobb alakjának, a huszonháromszoros Grand Slam-győztes Serena Williamsnek szólt.
Ráadásul az amerikai klasszis hosszú kényszerpihenő után éppen most tért vissza, és talán nem csak a nézők, hanem még saját maga is kíváncsi lehetett, hogy negyvenéves korában fel tudja-e venni a versenyt a fiatalokkal.
Nos, a mérkőzés elképesztő fordulatokat hozott, az utolsó pillanatáig izgalmas maradt, ráadásul a szuper tie-breakben dőlt el, ám az előző felvetésemre az a válasz, hogy nem, sajnos Serena Williams már nem képes nagy eredményekre és a hozzá méltó, magas színvonalú játékra, mert a sok kihagyás és az idő rozsdás vaskereke, amely nagyon előreszaladt, ezt már nem teszi lehetővé.
Meglehet, akik csak a találkozó eredményét látják, másképpen gondolhatják, ám ilyenkor szokás azzal a közhellyel jönni, hogy jól kell tudni ellenfelet választani. Mert azt gondolom, hogy az amúgy kifejezetten szimpatikus francia hölgy az egyik leggyengébb versenyző a mezőnyben, és hát lám, ellene sem sikerült nyerni.
Pedig esélye mázsaszámra volt Serenának, de mind az első, mind a döntő játszmát breakelőnyről bukta el. Különösen ez a bizonyos utolsó szett fájhatott neki, hiszen egyfelől 5:4-nél a továbbjutásért adogathatott, majd a rövidítésben már 4:0-ra is vezetett. Ám a nagy bajnoknak- bármennyire is igyekezett – mégsem sikerült nyernie.
Ahogy a maratoni összecsapás vége felé közeledtünk, egyre többször késett le az ütésekről, rossz megoldásokat választott, és mindezt Harmony Tan ki tudta használni. Márpedig ezért mindenképpen dicséret jár neki, hiszen nem ijedt meg élete lehetőségétől. Mert abban biztos vagyok, hogy amikor Harmony évek múlva majd visszatekint a pályafutására, erre a meccsre lesz a legbüszkébb.
Mi pedig csak egyet tehetünk…