Tegnap este a londoni Alexandra Palace tízezres nézőserege és mi, a televízió képernyői előtt helyet foglaló milliók olyan sportélményben részesültünk, amelyre alighanem életünk végéig emlékezni fogunk.
A PDC, vagyis a profi dartsosok szövetsége által szervezett világbajnokság döntője elképesztően magas színvonalat hozott, ráadásul olyan történelmi jeleneteknek is a szemtanúi lehettünk, amelyekről talán még a sportág legelfogultabb fanatikusai sem álmodozhattak.
Már maga a párosítás is előrevetítette, hogy izgalmas összecsapás várható, hiszen a torna két legjobb játékosa jutott el a fináléig, vagyis a háromszoros világbajnok, holland Michael van Gerwen és a korábban kétszer is a célegyenesben elbukó, angol Michael Smith nézett egymással farkasszemet.
Az eredményei alapján a szakemberek többsége a németalföldi versenyzőt tartotta esélyesebbnek, ám a mértéktartóbbak óva intették őket, mondván a hazai pályán versenyző Smith a legutóbbi három alkalommal mindannyiszor legyőzte mostani riválisát.
Ahogy várni lehetett, szorosan alakult a mérkőzés első része, ám azt már aligha gondolta bárki, ami a második szett harmadik legjében történt…
Ekkor van Gerwen három tökéletes nyíllal kezdett, de a hátsó pályán Smith sem akart tőle lemaradni. A következő körben ugyanez volt a képlet, tehát hat-hat nyíl után még mindkét klasszisnak volt rá esélye, hogy kilencnyilast dobjon.
A holland lépett a tábla elé, és a következő két nyílát is a tripla húszba hajította, egy dobásra kerülve ezzel a csodaszámba menő bravúrtól. Ám az utolsó nyila a dupla tizenkettes fölé csapódott, így Smithen volt a sor, hogy történelmet írjon.
Az első két nyila neki is tökéletes volt, az arénában és a tévéket bámulva mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy neki vajon sikerül-e a dupla tizenkettő…
És a kilencedik nyíl elindult a röppályáján…
Hogy fél másodperc múlva tökéletes helyre csapódjon be, vagyis meglett a várva várt kilencnyilas! Megszületett minden idők legjobb legje!
Utánozhatatlan, hihetetlen, fenomenális játék mindkét részről!
Ezek után aligha csodálkozhatunk, hogy egy ilyen bravúrt követően a harminckét éves angol versenyző vérszemet kapott, és megérezte élete lehetőségét. És ahogy ő egyre javult, holland vetélytársa úgy fogyott el a hajrára. Ennek pedig nem lehetett más a vége, minthogy új világbajnok szülessen…
2023 darts világbajnoka: Michael Smith
Végeredmény: 7-4
Ezek után pedig mi, a sportok szerelmesei csak egyet kívánhatunk magunknak!