Sporthírek

Sport hírek, elemzések és érdekességek. Sport rovatunkban követheted a kedvenc sportolóiddal, csapataiddal kapcsolatos legfrissebb híreket.
Európa Játékok 2023

Újabb három érmet nyertek a magyarok

A második hét első napján sem maradtak érem nélkül a magyarok a krakkói központú Európa Játékokon: asztaliteniszben ezüstöt nyert az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros, emellé pedig két bronz is került a párbajtőröző Kun Anna és a tekvondós Bailey Kelen jóvoltából.

A magyar pingpongos duó lengyel, szlovák, majd az első kiemelt George Ovidiu Ionescu, Szőcs Bernadette román kettős legyőzésével jutott be a hétfő esti fináléba, melyben a német Qiu Dang, Nina Mittelham párossal mérkőzött és 3-0-ra kikapott. Ezzel a rivális szerezte meg a számban az EJ-n kiosztott olimpiai kvótát.

A vívóknál – akik vasárnap kezdték meg a szereplésüket – Kun Anna a harmadik magyar dobogós helyezést harcolta ki az után, hogy egy nappal korábban a tőröző Pásztor Flóra második, a kardozó Szilágyi Áron harmadik lett. Kun a főtáblán litván, német, észt és lengyel vívón keresztül jutott el az elődöntőig, ahol 15-10-es vereséget szenvedett a hazai Martyna Swatowska-Wenglarczyktól. Ugyanitt Muhari Eszter nyolcadik, Tóth Jázmin 14., Wimmer Dorina 26. lett, férfi tőrben pedig Szemes Gergő a 13., Dósa Dániel a 19., Tóth Gergely a 24., Bagdány Albert a 45. helyen végzett.

A tekvondósoknak is összejött a harmadik érem, náluk a zárónapjukon a férfiak 87 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Bailey Kelen okozott kellemes meglepetést. Az első mérkőzésén nagy küzdelemben 2-1-re nyert az ukrán Vladislav Bondar ellen, a negyeddöntőben 2-0-ra kikapott a szlovén Patrik Divkovictól, de vigaszágra került és a bronzmeccsen 2-1-re felülmúlta török Enbiya Taha Bicert. Korábban – szombaton – Márton Luana (57 kg) második, Patakfalvy Luca (53 kg) harmadik lett.
Hétfőn Padla Orsolya a +73 kilóban, Füredi Rebeka pedig a 73 kilósok között alulmaradt nyolcaddöntős mérkőzésén, de később mindketten a vigaszágon folytathatták, ahol megint vereséget szenvedtek, így a hetedik helyen végeztek.

A Woclawban szereplő sportlövőknél Major Veronika ötödik lett a női sportpisztolyosok fináléjában, melyben az 1988-as, szöuli olimpia bajnoka, a georgiai Nino Salukvadze szerezte meg a szám egyetlen párizsi ötkarikás kvótáját. Major a legjobb eredménnyel, kiemelkedő 586 körös teljesítménnyel jutott be a döntőbe, de ott már nem tudott hasonlóan jól szerepelni. Sike Renáta a 11., míg a nap másik magyar érdekeltségű számában, a női kisöbű szabadpuska összetett versenyben Mészáros Eszter a 11., Dénes Eszter pedig a 16. helyen végzett.

Nowy Targban, az ökölvívótornán Hámori Luca 66 kilóban simán nyerte a norvég Madeleine Elisa Angelsen elleni nyolcaddöntős meccsét, így egy győzelemre van az olimpiai kvóta megszerzésétől. További három magyar is a nyolcaddöntőben lépett ringbe: az 54 kilósoknál Lakotár Hanna kikapott a török Hatice Akbastól, míg a férfiaknál az 51 kilós Bernáth Attila egyhangú pontozással verte az azeri Masuf Yusifzadát, a 92 kilós Kiss Levente viszont vereséget szenvedett a lengyel Mateusz Bereznickitől.
A műugrók Rzeszówban versenyeznek, ahol a Kovács Eszter, Mosena Estilla páros a hetedik helyen végzett a háromméteres szinkronban.

Balogh Mátyás a kieséses szakaszban megnyerte első mérkőzését, a 32 között viszont kikapott, így befejezte szereplését a férfi íjászok olimpiai számában. A tokiói olimpikon előbb a luxemburgi Jeff Henckelst győzte le, majd a holland Senna Roostól szenvedett vereséget.

Férfi öttusában mind a négy magyar – Demeter Bence, Koleszár Mihály, Bőhm Csaba és Szép Balázs – elődöntőbe jutott.

Megkezdék versenyüket a tollaslabdázók is, mindkét magyar, Pytel Gergő és Sándorházi Vivien nyert első csoportmérkőzésén. Előbbi a máltai Matthew Abelát győzte le két szettben, utóbbi pedig a finn Nella Nyqvistet háromban.

Forrás: MTI
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)