Sporthírek

Sport hírek, elemzések és érdekességek. Sport rovatunkban követheted a kedvenc sportolóiddal, csapataiddal kapcsolatos legfrissebb híreket.
Újpest - Vasas

Újpest – Vasas

Bizonyára a mai napig sokunk kedvence a Sylvester Stallone, Michael Caine és Pelé főszereplésével 1981-ben hazánkban, elsősorban az MTK stadionjában forgatott remek film, a Menekülés a győzelembe című második világháborús hollywoodi produkció.

Nos, a ma este 20 órakor kezdődő Újpest – Vasas mérkőzésnek pontosan ugyanezt a címet lehetne adni, ugyanis a két együttes eddig szégyenszemre még egyetlen találkozóját sem volt képes megnyerni ebben a szezonban, ennek megfelelően a két nagymúltú gárda kéz a kézben a kiesést jelentő utolsó helyeken tanyázik.

A Fáy utcában már megelégelték ezt az állapotot, a héten elküldték a csapattól a vezetőedzőt, Kuttor Attilát, hogy Kondás Elemér váltsa őt, ám úgy látszik, hogy Újpesten még a történelmi mélypontot jelentő, Ferencváros elleni hazai pályán elszenvedett 0-6-os vereség is bocsánatos bűn, és utolsó hely ide, utolsó hely oda, Kruscsics mester vígan folytathatja a munkáját.

Ma este tehát óriási a tét, szerencsés esetben valamelyik csapat végre megszerzi az első győzelmét, de hogy ez a magyar játékosokra építő Vasas, vagy az idegenlégiósaiban bízó Újpest lesz-e, nehéz lenne megmondani. Mindenesetre az eddig nyújtott játék alapján a piros-kékek valamivel esélyesebbnek számítanak, különösen az új szakvezető érkezése adhat új, pozitív impulzust az együttesnek.

Ráadásul a lilák eléggé a padlón lehetnek a múlt heti sokk után, ezért már csak az a kérdés, hogy sikerült-e a hét folyamán rendet tenni a fejekben, illetve felrázni a társaságot, mert a végsőkig kitartó újpesti szurkolók ettől sokkal, de sokkal többet érdemelnének.

Tippmix esélylatolgatás rovatunkban a nagy tétre való tekintettel kevés gólt várunk, még az is elképzelhető, hogy mindössze egy találat születik, amellyel el is dőlhet a mérkőzés.

Éppen ezért a 2,5 gól alatt kimenetelt javasoljuk (1,79-es odds).

A találkozót az M4 csatornán tekinthetjük meg.