Már a második játéknapon is túl vagyunk a divízió 1/A jégkorong-világbajnokságon, ahol a magyar válogatott óriási esélyt kapott azzal, hogy a háborús helyzet következtében az oroszok és a fehéroroszok kizárása után két csapat is feljuthat a legmagasabb osztályba, vagyis a világklasszis gárdák, a kanadaiak, a svédek, vagy éppen az olimpiai bajnok finnek mellé.
Meglehet, ez a kiváltság nem az égből pottyant az ölünkbe, a magyar válogatott sokat tett azért, hogy a topcsapatok mögött közvetlenül emlegessék őket.
Noha két alkalommal már sikerült a feljutás, ez a bravúr egyre nehezebben jött össze, lévén mindig akadt egy-egy kiemelt válogatott, amely megnehezítette a mieink dolgát.
Ám az idén a politika is a segítségünkre sietett, és bármennyire is szomorú, ami tőlünk keletre zajlik, a hokisaink óriási lehetőségét kaptak azzal, hogy a világszövetség nem csupán az oroszokat, hanem a fehéroroszokat is kizárta a versengésből, így a ljubljanai torna öt csapata közül kettő is feljuthat a legjobbak közé.
Márpedig mindez egy vissza nem térő alkalom, ugyanis a csoportellenfeleink között a szlovének mellett csupa olyan alakulat van, amelyekkel szemben mi vagyunk az esélyesek.
És ez nem csupán kincstári optimizmus, Erdély Csanádék már az első két mérkőzésen bebizonyították, hogy készen állnak a feljutásra, miután először a dél-koreaiakat, majd a litvánokat is legyőzték, így karnyújtásnyira kerültek a bravúrtól.
A következő erőpróba, a házigazdák elleni összecsapás nem lesz sorsdöntő, hiszen a terv, hogy mi kéz a kézben jutunk fel velük, elég valószínűvé vált, és erre egyre nagyobb esély van, tudniillik az egyetlen szóba jöhető riválisunk, a román együttes úgy fest, hogy formán kívül érkezett a szlovén fővárosba, és kacsa módjára nyeli a nokedlit, akarom mondani a gólokat.
Két forduló után tehát a magyar és a szlovén válogatott is százszázalékos, úgyhogy lassan behűthetjük a pezsgőket, előkészíthetjük a poharakat, és ünnepelhetünk. Mert az éjjel soha nem érhet véget!
Hajrá fiúk, hajrá magyarok!
A mérkőzéseket a Sport1 csatornán tekinthetjük meg.